Közeledik a húsvét ünnepe, amikor is mindenki annyi sonkát, kalácsot és főtt tojást eszik, amennyi csak belé fér. Szerencsére az Infernónak köszönhetően ilyenkor sem maradunk hamburger nélkül, ugyanis elkészítettek egy szuper húsvéti verziót számunkra. Mivel ezzel a húzással alaposan felcsigázták a…
Létezik egy olyan kávézó, ahová már önmagában azért érdemes betérni, mert sokak szerint itt főzik a város legfinomabb kávéit. Ha pedig már ott járunk, akkor napszaktól függetlenül ehetünk is valamit, hiszen a reggeli- és ebédmenü mellett melegszendvicsekkel és gourmet levesekkel várják a vendégeket.…
Nyár közepén nyílt meg a nagy vendéglátós múltú épületben a Széchenyi téren az Anyám tyúkjai "Háztáji éléskamra és kifőzde" elnevezésű egysége. Örvendetes volt önmagában, hogy egy olyan ebédmenüs hellyel gyarapodott a belváros, ahol naponta új tételek kerülnek elénk, biztosítva, hogy akár egy héten…