Eszünk. Iszunk. Jól megírjuk!

Sunseaty

Garden Bistro

A kiérdemelt második esély

2017. február 21. - kormosgergo

A Garden Bisztróban nem most jártunk először. Tetszett a hely hangulata, a kiszolgálás kissé mogorva volt, de még ezen is túllendültünk volna, ha a majdnem kétezer forintos hamburger nem lett volna ehetetlenül inas és rágós. Nem célunk a lehúzás, inkább helyeket ajánlunk, így nem is lett belőle cikk, de igyekeztünk rajta tartani a szemünket. Érdemes volt! Amikor visszamentünk, leesett az állunk. Na, de ne siessünk ennyire előre.

garden_kezdo.png

Ha pár évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy a Tesco háta mögötti Damjanich utcában egy trendi bisztró megnyitását tervezi, nemhogy lebeszélem, de azonnal orvoshoz is küldöm, mert láthatóan félrebeszél. Szerencsére nem kérdeztek meg. A Gardennek ugyanis bejött. Olyannyira, hogy asztalfoglalás nélkül igencsak kockázatos útnak indulni péntek vagy szombat este. Kezdetben akadtak persze nehézségek, Bereznay Tamás is ellátogatott ide egy tévéműsor keretében, hogy megújítsa, rendbe kapja az éttermet. A történet végül pozitív véget ért, és az egykori Patkó Söröző (amelynek vitathatatlan érdeme az olcsó sör mellett az ingyen csocsó volt) Szeged egyik legfelkapottabb újhullámos bisztrójává nőtte ki magát. 

20170209_154456.jpg

Belépve szellős, tágas tér fogad minket, raklapokból barkácsolt asztalokkal, meleg fafelületekkel, tarka székekkel és párnákkal. Az atmoszféra annyira barátságos és fesztelen, hogy egy szempillantás alatt sikerül leengedni, kiszakadni a hétköznapok monotóniájából. Akár kényelmesen elnyújtózhatunk a kipárnázott hintán, ha kedvünk támad lazítani. Már kora délután is meglepően sokan vannak, a kisebb asztalok körül rendre ül valaki, mégis harmónia és nyugodtság sugárzik minden egyes négyzetméterből. 

belt_r.png

hinta.png

A Garden Bistro beteljesíti a neve által fémjelzett küldetését: természetközeli érzést varázsol a városi ember életébe. Ilyenkor februárban is kellemes itt tartózkodni, a téliesítés ellenére egy valódi kertben érezhetjük magunkat, de tavasztól kezdődik igazán csak a Garden-hangulat. (Május 1-jén várnak mindenkit a Garden Beach megnyitójára.) A nyáron kattintott fényképeket már nem találtam meg a telefonomon, ezért ezeket a facebookról szereztem.

13330974_1705888446295402_4790072452936397509_n.jpg

13230296_1698580607026186_419018662762368993_n.jpg

A kiszolgálás ezúttal segítőkésznek és udvariasnak bizonyult, ráadásul alig kellett várnunk, a hamburgerek negyedóra leforgása alatt a tányérunkon csücsültek. Az elsőként érkező Garden Hot Burger köszönőviszonyban sem volt azzal, amit nyáron kóstoltam. A 18-20 dekányi marhahúspogácsát combból darálják. A szerkezete tömörebb, de nyoma sincs ínaknak vagy porcos részeknek, sőt szegedi viszonylatban igencsak a legjobbak közé küzdötték fel magukat. A klasszikus jellegű buci is teljes mértékben hozza azt, amit elvárunk tőle. A kalapja szezámmaggal szórt, a tésztája kalácsos, a pirítás és a házi szósz igazán jól áll neki. 

16776707_1557156447646351_281451623_o.jpg

garden_hambi.png

A húst cheddar sajttal, hagymalekvárral és sült tarjával koronázták meg. A tarja bár húsosabb, mégis frappánsan helyettesíti a bacont, és nagyon jól benne marad a szaft is. Az íze kellemesen sós, a hagymalekvár viszont egyértelműen az édes vonalba tartozik (kevés balzsamecetet tettek bele). Ehhez társul a cheddar kissé fanyar és a grillezett paprika szelíden csípős íze. A csípősség tényleg éppen csak érezhető. De itt még mindig nincs vége a történetnek, mivelhogy a ketchup-mustár-majonéz alapú, pikáns Garden szósz is beszáll a játékba, melynek eredményeként teljesen elmerülünk az ízorgiában.

20170209_162223.jpg

16732092_1557157260979603_1635928566_o.jpg

A Mont Blanc Burger még erre is rátesz egy lapáttal, tudniillik duplán sajtos, vagyis a sztenderd cheddar sajt mellett füstölt sajttal teszik még különlegesebbé a "szendvicset". A friss és ízletes tükörtojás olyan, ahogyan én szeretem: a fehérje megsült, a sárgája viszont lágy és folyós maradt. A tetejére kerül még a ház mártogatósából és a szintén saját készítésű barbecue szószból. A sárgája szemet gyönyörködtető módon egy masszává válva folyt le a szószokkal együtt. 

received_1557156857646310.jpeg

16735698_1557157154312947_1921679354_o_1.jpg

A köret az étlap szerint fűszeres héjas burgonya és steak burgonya volt, habár én nem érzékeltem semmiféle különbséget. A krumpli egy fehér zománcos bögrében érkezik, kívül roppan, belül vajpuha. A külön rendelt paradicsomos mártogatós és a Garden szósz segített abban, hogy minél hamarabb a gyomromban végezze. Kaptunk még némi zöldet az egészségesség jegyében, amit enyhén csípős chiliszálakkal dobtak fel.

16734953_1557156687646327_1103936912_o.jpg
16776692_1557156594313003_2063205172_o.jpg

16732175_1557156980979631_221534135_o.jpg

Amikor kiléptem az ajtón, rögvest eszembe jutott, hogy bizony érdemes volt várni, türelmesnek lenni és bízni abban, hogy egyszer egy ilyen élményben lehet majd részünk. A burgerek 1 890 forintos árukkal teljesen belesimulnak a szegedi mezőnybe, az ételek minősége és a hely hangulata viszont kiemelkedő, ezért minden hamburger-rajongó számára ajánlott.

A bejegyzés trackback címe:

https://sunseaty.blog.hu/api/trackback/id/tr8212243258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása