Eszünk. Iszunk. Jól megírjuk!

Sunseaty

Rákattantunk a Hungi teraszára

Húsimádó burger és tépett kacsahúsos burger a Göröngy séfjétől

2017. június 28. - kormosgergo

A hosszúra nyúlt, szeszélyes tavasz után végre-valahára beköszöntött az igazi nyár. A hirtelen érkező kánikulában másra sem vágyunk, minthogy egy hűs teraszon üldögélve jéghideg koktélokat vagy kedvenc sörünket szürcsölgessük egy finom hamburger mellett. A most nyitott street food terasz ideális választás lehet, hiszen az italokat a Hungi Vigadó, a jobbnál jobb spanyol és utcai kajákat pedig a Göröngy szolgáltatja.

kacsa.png

A nagy múltú Régi Hungária sokáig elhagyottan álló épületéből három évvel ezelőtt kialakított Hungi Vigadó rövid idő alatt Szeged legfelkapottabb szórakozóhelyévé vált. Az egykori szálló homlokzata megőrizte elegáns vonalait, ezzel szemben a patinás épületbe belépőket ma már egy nagyon is fiatalos, romos enteriőr fogadja. Napközben a fákkal övezett, kellemesen hűvös terasz nyugalmában fogyaszthatjuk italainkat, ahol a fejünk fölé biztos, ami biztos alapon még óriás napernyőket is kapunk. És ha mindez nem lenne elég, étvágyunk csillapításáról mostantól a Göröngy gondoskodik. A minőségre nagy hangsúlyt fektető Göröngyöt a tavalyi Fishing on Orfűn ismertük meg, ahol szürke téglamintás büfékocsijukkal (velünk együtt) sok fesztiválozó szívébe belopták magukat.

18814287_1682558935106101_1448175080188576999_n.jpg

18767873_1682558938439434_2411792333655562389_n.jpg

hungi_belt_r.png

Köztudottan a finom és szaftos húsok szerelmesei vagyunk, így nem csoda, hogy az étlapról a Húsimádó burger ragadta meg leginkább a fantáziánkat. A szendvics különlegessége abban rejlik, hogy a klasszikusnak számító marhahúspogácsa és sült bacon mellett még egy nagy adag "húzott sertés", vagyis pulled pork is helyet kapott benne. A magvas buci könnyed textúrájú, szépen összenyomható és még kapott egy kis pirítást is. A coleslaw ezúttal a buciban érkezik, hogy minden egyes falatnál egyenletesen érezhető legyen friss, üdítő íze, melynek köszönhetően néhány másodpercre visszatérünk a valóságba, hogy aztán újra elmerüljünk a húsos mámorban. 

hamburger_hungi.png

A 12,5 dekányi darált marhahúsba apróra vágott hagymát és uborkát rejtettek. Ez utóbbi hozzávaló első alkalommal (Gerilla Gourmet street food fesztivál) minket is alaposan meglepett, mivel nemigen találkoztunk még ilyesmivel. A húspogácsa megőrizte a marha karaktereit, de az állaga kevésbé homogén az uborkadaraboknak és a hagymának köszönhetően. A lassú tűzön sült lapockából enyhén füstös, pikáns és omlós cafatos sertés kerekedett. A pirított bacon roppant, a trappista sajtból pedig olvasztva és chips formájában is jutott a burgerbe, hogy a végén a lágy és ropogós textúrák tökéletes arányban keveredjek egymással. 

hungi_hambi.png

monstrum.png

Második fogásként egy rendhagyó burger került az asztalra, amelyet a séf, Román Zoltán tépett kacsahússal álmodott meg. A buci mindkét oldalát először barbecue szósszal, majd céklapürével kenték meg. (Az étlap szerint lilakáposzta püré került volna bele.) A barbecue-nak jól áll a hozzá adott folyékony füst. A püré könnyű, a cékla kevésbé koncentrált benne, inkább szépen belesimul az ízekbe. A gyulai Géza Konyhájában ettem már hasonlót. Ott a bárányhúsé volt a fűszerep, ami ezúttal a mennyei ötfűszeres kacsacombnak jutott. A kacsa omlós volt, és egyáltalán nem éreztem száraznak. Mindez a krémes állagú, karakteres, de egyáltalán nem erős kecskesajttal egészült ki, így varázsolva igazán egyedivé ezt a burgert. 

kacsaburger.png

kacsaburi3.png

A héjas steakburgonyát egy dizájnos fémvödörben tálalták, és minden elvárásnak megfelelt, amit az ilyesfajta garnírral szemben általában támasztunk, ráadásul mártogatni is lehetett a külön tálkában érkező barbecue szószba.

krumpli_3.jpg

A Húsimádó burger 1 850 forintba kerül, a kacsahúsos burger ára pedig 2 150 forint, de ez utóbbi már a legdrágább tétel, a sajtburger például 1650-ért elérhető. Az egyedi hangulat és konyha minősége miatt a Hungi terasza az egyik kedvenc helyünk lett. Amint már említettem, spanyol kajákat is árulnak. A katalán paradicsomos kenyeret (pa amb tomàquet) és a paellát volt szerencsém megkóstolni, és csak ajánlani tudom. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sunseaty.blog.hu/api/trackback/id/tr412565355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása