Eszünk. Iszunk. Jól megírjuk!

Sunseaty

Korrupció a blogszférában

Becsületbeli ügy

2016. szeptember 21. - kormosgergo

Sajnos az utóbbi időben egy szomorú tendencia figyelhető meg, amely mellett már mi sem mehetünk el szó nélkül. Köztudott, hogy a mai világban a pénz irányítja életünket, mégis rendkívül szomorúnak tartjuk azt a jelenséget,  hogy ez a blogszférába is beszivárgott.

korrupcio_custom_636x477.jpg

Vannak persze fizetett bloggerek és fizetős blogok, amivel nincs is önmagában probléma, ha ezek minden esetben korrekt módon feltüntetik, hogy hirdetésről, reklámról van szó. A pénzért írt cikkek ugyanis természetszerűleg nélkülöznek szinte minden kritikát, nem objektívek, így könnyen megtévesztőek lehetnek az olvasó számára. Hogy hol érdekel ez minket? Több szegedi helytől is tudomásunkra jutott, hogy az általunk megírt cikkek nyomán egy ismert budapesti burger bloggertől árajánlatot kaptak, miszerint 35 ezer forintért és természetesen ingyen kajáért hajlandó lenne írni, pontosabban jót írni róluk. Az egy dolog, hogy mi még szenvedélyből írunk, egy-egy éttermet, bisztrót, food truckot hetekig látogatunk, hogy végigegyük a kínálatot. Ráadásul mindenért fizetünk, soha nem kérünk vagy fogadunk el pénzt. Ez nálunk elvi kérdés, mi ilyenek vagyunk és kész. Az sem érdekel minket, hogy ez a blogger szégyent hoz magára és a munkájára, amit egyébként egyre többen tudnak már róla. Ami ennél sokkal fontosabb, hogy próbálunk objektívek maradni (bár néha elragadtatjuk magunkat), az észrevételeinket, kritikáinkat mindig megírjuk és - lelepleződés esetén - szóban is közöljük az adott hellyel. Tudjuk, hogy ez üzlet, és némi reklám mindenkinek jól jön, ezért természetesen megértjük, ha valaki úgy dönt, hogy fizet. Ugyanakkor reméljük, hogy egyre több hely áll ki magáért, bízva abban, hogy amit és ahogyan csinál az önmagáért beszél, és büszkén vállalja, hogy Őt ingyen is érdemes letesztelni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sunseaty.blog.hu/api/trackback/id/tr4011732675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása