Eszünk. Iszunk. Jól megírjuk!

Sunseaty

Gombóc Túróbár Manufaktúra

Házhoz gurulnak a túrógombócok Szegeden

2020. november 21. - kormosgergo

Ki ne lenne odáig a könnyű, lágyan remegő túrógombócért? Gyerekkorunk kedvenc édessége reggelire és desszertként fogyasztva is tökéletes választás lehet. Mégis, gondoltátok volna, hogy nem csak porcukros vagy netalán fahéjas lehet? Tamás közel 140-féle gombócvariációt álmodott meg, és majd 3 évnyi előkészület és kísérletezés után úgy döntött, hogy november 23-án akkor is megnyitja a Gombóc Túróbár Manufaktúrát, ha a körülmények nem éppen kedvezőek. 

20201023_232918.jpg

A történet úgy kezdődött, hogy Tamás húsz évnyi vendéglátós múlttal és hét évnyi külföldön szerzett tapasztalattal a háta mögött elérkezettnek látta az időt, hogy hazaköltözzön, és végre saját vállalkozást indítson. Már csak azt kellett eldönteni, hogy szendvicsezőt nyisson vagy a briteknél akkor már népszerű bubble waffle árusításába fogjon. Egy este londoni lakásukban párja, Tamara meleg túrógombóccal várta, melybe beleharapva Tamás úgy érezte, hogy végre-valahára megtalálta azt, amit keresett. Az elhatározás megszületett, mi pedig a gombócokat megkóstolva nagyon örülünk, hogy nem a bubble waffle mellett döntött.

A hazaköltözést és a hosszas előkészületeket követően a fiatal pár a Feketesas utca 17. szám alatt talált magának üzlethelyiséget, amely pici, de praktikusan berendezett, a falakon a jól felismerhető logó kék, fehér és pink színei köszönnek vissza. Ottjártunkkor az előkészületek utolsó simításai még hátra voltak, ezért nektek is hagyunk némi felfedezni valót.

img_0860_1.JPG

Ahhoz, hogy november 23-án meg tudjanak nyitni, a forgatókönyvön is változtatni kellett, így kiszállítással és elviteles kiszolgálással rajtolnak majd. Akik elviteli szándékkal érkeznek, az első napon apró ajándékra is számíthatnak. 

A kóstolást a "Klasszikus" túrógombóccal kezdtük, azt valljuk ugyanis, hogy minden az alapokon múlik. Tamás elmondta, hogy a gombócok 91%-a túró, tojás pedig egyáltalán nincs bennük. Már az első harapásnál érződött, hogy egyáltalán nem túloz, a gríz szinte alig észrevehetően van jelen. Az otthon megszokottnál puhább és légiesebb túrólabdák belül nem cukrozottak, vagyis csak akkor édesek, ha a porcukorral kikevert tejfölbe mártogatjuk őket. Az édesítés terén szerencsésen megtalálták a középmértéket, de a biztonság kedvéért minden pulton porcukorszórók sorakoznak az igazán édesszájúak számára.

img-3520.jpg

img_0844.JPG

A nagy klasszikus után az új hullám vizein eveztünk tovább. Az "Oreo" névre hallgató gombóc egy igazi vagány, amely a fekete bundának köszönheti rosszfiús külsejét. A gombóc belseje itt is csupa túró, de az élményt tovább fokozzák a roppanós kekszdarabok. A mártáson is csavartak egyet, ugyanis az édes tejfölt mascarponéval keverték ki, amitől sűrűbb és krémesebb állagot kapott.    

img-3522.jpg

A következő fogás a "Meggyszósz" nevet kapta, ugyanis a zsemlemorzsába forgatott túrógombócokat gyönyörű színű meggyszósz kíséretében szervírozzák. Tamás elmesélte, hogy a nagymamája ihlette ezt a fogást, aki gyerekkorában gyakran főzött neki tejfölös meggymártást. Kifejezetten jól állt a gombócoknak, hogy a "kobakjukra" szórt ropogós csokiforgács időközben olvadozó fehér csokoládévá vált. 

img-3526.jpg

Kóstolgatás közben Tamás elmesélte nekünk, hogy a közhiedelemmel ellentétben a túrógombóc eredendően nem is édesség volt. Hogy hogyan lett az eleinte sós és kemény gombócokból egy légiesen könnyű édesség? A Gombóc Túróbár Manufaktúrában többek között ezt is elolvashatjuk majd. 

Nos, sós túrógombócot mi is ettünk már köretként, de főételként még nem volt hozzá szerencsénk, ezért (bár már kezdtünk jóllakni) hagytuk, hogy Tamás megmutassa mennyi lehetőség rejtőzik ebben a műfajban. A "Bruschetta" sokak számára ismerős lehet, de túrógombócként nem sokan találkozhattak vele. Ennek az olasz előételnek (pirított kenyérke) a klasszikus változatára jellemzően fokhagymát, paradicsomot és bazsalikomleveleket pakolnak, mely elemeket Tamás mind belecsempészett a mártásba. A bruschetta külsejére jellemző roppanósságról a grissinik gondoskodtak, a falat végén pedig egy leheletnyi fahéj kölcsönzött még különlegesebb ízt a szósznak. 

img-0852.jpg

img-3525.jpg

Ennyi már gombócból is sok volt, egész egyszerűen nem fért több belénk, de biztosan rendelünk majd tőlük, ugyanis azóta sem hagyja nyugodni a fantáziánkat, hogy milyen lehet a mákba forgatott verzió meleg almaszósszal. A másik, amiért vissza kell térnünk, az a pisztáciabundás túrólabda házi málnapürével. (Kóstolás nélkül is előre borítékoljuk, hogy közönségkedvenc lesz.) A tejcukor-érzékenyekre is külön gondoltak, számukra laktózmentes gombócokkal kedveskednek majd. 

Ami az árakat illeti, cirka 1 900 forintból egy édeset és egy sósat is meg tudsz kóstolni, ami 6 db gombócot jelent, ez pedig már egy főétkezést is kiválthat, de érdemes lehet akár csak egy desszertért beszaladni ebéd után. A túróbár - a reggelizni vágyókra is gondolva - reggel 7 órától nyitva tart majd, így munkába menet is beugorhatunk az elviteles gombócokért, ha az unalmas péksüteményeket egy fehérjében gazdag, finom reggelire cserélnénk. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sunseaty.blog.hu/api/trackback/id/tr9716286624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása