Eszünk. Iszunk. Jól megírjuk!

Sunseaty

Újranyitott a szegediek kedvenc reggelizője

Felébredt téli álmából a Kelesztő

2022. június 13. - kormosgergo

A Kelesztő neve összeforrt a tojásos reggelikkel, a friss croissant-okkal és a legnépszerűbb brunch fogásokkal. Megkerülhetetlen pont volt sokáig azok számára, akik szeretik egy bőséges reggelivel indítani a napjukat, minden percét kiélvezve annak. Aztán 2020 májusában egy időre bezártak, és bár próbálkoztak az újranyitással, végül szomorú hír érkezett: úgy döntöttek, hogy végleg lehúzzák a rolót. Hálistennek Berze Dani ízig-vérig szakács, és egy vérbeli szakács nem maradhat sokáig konyha nélkül. Harmadjára is megnyitottak tehát, mi pedig elugrottunk megnézni, hogy megérdemlik-e a nagy visszatérőnek járó elismerést. 

img_8594.JPG

A Kígyó utcai reggeliző kialakítása nem sokat változott, legalábbis én számottevő átalakulást nem tapasztaltam. A kissé eklektikusan, de igényesen összeválogatott berendezés barátságos és marasztaló hangulatot áraszt, a kerthelyiség árnyas lombjai alatt ücsörögve pedig szinte a saját udvarunkon érezhetjük magunkat. A helyfoglalás szombaton erősen ajánlott, ugyanis 10 órakor már alig tudott a segítőkész staff helyet vadászni az utcáról beeső vendégeknek. 

A megújulás fontos eleme, hogy csak szerdától szombatig tartanak nyitva, és egyelőre a reggeli kínálatuk is szűkebb, de ha ez a fenntartható működés záloga, akkor bánja a fene. A fogások külön-külön krétatáblákat kaptak, így alaposan szét kellett néznünk a konyha körül, nehogy lemaradjunk valamiről. A Benedek tojása (Eggs Benedict) vajon pirított brióssal készül, a bacon szeleteket karamellizálják, a tojást pedig sous-vide eljárással főzik. (Ez utóbbi buggyantott tojás szokott lenni.) Ehhez a reggelihez mindig valamilyen idény jellegű zöldség jár, mi jelen esetben mángoldot kaptunk. A tojás krémesen folyt, a bacon roppant, a saláta pedig tényleg nagyon frissnek hatott. Egyedül a hollandi mártás volt hígabb és kevésbé karakteres mint vártuk, de ezt leszámítva sikerült szinte tökéletes tányért elénk tenniük. 

img_8592.JPG

A másik kiszemeltünk A Magyar Reggeli névre hallgatott, és azt kell, hogy mondjam, ezzel a fogással frappáns választ adtak a britek híres English Breakfast-jére. A kívül ropogós, belül foszlós és puha kenyér langyosan érkezett az asztalra. Mint megtudtam, a szőregi SunCity Bakery pékjeinek keze munkáját dicséri. A császárhús szaftos és omlós volt, a kovászos uborka kellemes savakat vitt a fogásba, a grillezett piros kolbász köményes és paprikás ízvilágával pedig szépen magára vállalta a főszerepet. Mégis leginkább a bakonyi gomba lepett meg, amit két különböző textúrában is megmutattak a tányéron, ugyanis a pirított gomba alatt selymesen lágy gombakrém rejtőzött. Ebben a kellemes gombaíz mellett egy leheletnyi füstösséget is éreztünk. 

img_8593.JPG

A Benedek tojása 2 450 forintba kerül, A Magyar Reggeli pedig egy kicsit drágább (2 950 forint). Kérhettek még croissant menüt (vajas croissant házi lekvárral és vajjal), omlettet 3 tojásból, különböző kolbászkákat (magyar és ázsiai kolbász) káposzta salátával, kenyérrel, mustárral és wasabis majonézzel, valamint kecskesajtos-céklakrémes kenyeret "ricával". Aki ebédelni szeretne, az is megtalálja itt a számításait, hiszen minden nap 3 fogásos ebédmenüvel készülnek. A Kelesztőt továbbra is nyugodt szívvel ajánljuk nektek, nekik pedig drukkolunk, hogy ezután még sok-sok évig velünk maradjanak. 

Cím: 6720 Szeged, Kígyó utca 7. 

Étterem fotók: Bálint András / Szegeder 

A bejegyzés trackback címe:

https://sunseaty.blog.hu/api/trackback/id/tr9717849085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása