Bár ritkán adódik az alkalom, amikor egy étterem, és a street food találkozásának örülhetünk, mégis időről időre előfordul egy-két ilyen szerencsés eset. A vásárhelyi Kispiacot nyitása óta figyelem, mondhatni rendszeresen járunk át, mind nagyobb megelégedésünkre. Sikerül az étteremnek azt az új vonalat hoznia, ami a régi receptek, ízek újragondolását, modernebb köntösbe öltöztetését jelenti. Az étlap azon a kereten belül szerteágazó, ami hihető képet mutat, nincs öt-öt egyforma csirke, sertés, és pulyka fogás. Pont annyi leves, és desszert kapható, hogy az ember bízhasson a friss elkészítésben. Maga a hely családias, egyszerű, a nyers fa burkolatok jellemzik a belteret. A falakon friss hozzávalók képei, a térelválasztókon pedig boros hivatkozásokkal találkozhatunk, régi palackok, dugók, boros fadobozok formájában. A hely fiatalosságát a sokszínű székek- asztalok hangsúlyozzák. A családi hangulatot fokozza, hogy a vendégtérre két felszolgáló jut, így inkább egy hétvégi ebéd hangulata sejlik fel, mint egy zsúfolt étteremé.
Egy kis ízelítő az elejére:
Nézzük, mi szolgáltatta az apropót az íráshoz:
Mivel G egy pesti koncert miatt nem ért rá, a családomat kértem fel kostolónak magam mellé, így asszonykával, illetve húgommal, és sógorommal látogattuk meg az éttermet.
Hamar meg akartam írni a tesztet, így a hétvégi ajánlat kezdete előtt érkeztünk kicsivel, ezért a levesek közül a sütőtöklevest tudtuk még csak kipróbálni. Amikor megérkezett az asztalhoz a tányér, mindent betöltött meleg illata. Pirított tökmag díszítette tetejét, egy-két csík tökmagolaj, és balzsamecet mellett. A leves textúrája nem volt teljesen sima, krémleves jellegűnek nevezném, ami azonban emelte a fogyasztás élvezetét. Ízében egy rendkívül kellemesen harmonizáló citrusos jelleget fedeztünk fel, több korty után beazonosítottuk a narancsot.
A következő, kötelező tesztalany a Hamburger Deluxe volt, a képen látható módon sült burgonyával, házi ketchuppal, és egy szépen pirult vastagabb szelet baconnel érkezett. A többi fogáshoz is ezt a sültkrumplit kínálják, kívül roppanós, belül krémes, házi fajta. A kis pohárban érkező ketchup gyerekkori emlékeket ébresztett bennem, otthon csináltunk ilyet, édes, csak éppen ecetes, apró paradicsom daraboktól ikrás, és a szegfűborstól különleges volt. A hamburger bucija kellemes pirítást kapott, a tetejét szezámmaggal szórták, kalácsos jellegű volt a tészta, de a kevéssé édes fajtából. A lényeg, a 25 dkg-os hús inkább közepes méretre darált, és alig fűszerezett példány. Az átsütést közepesre kértem, és kiválóan oldotta meg a séf a feladatot. Az első harapáskor még arra tippeltem, hogy a hús fűszere a mustár, de később a szétbontáskor már láttam, hogy az alja volt megkenve a nevezett hozzávalóval, ami dijoni fajta volt, krémes és karakteresen csípős. A hús tetejére vörös cheddar olvadt, azon pedig apró csíkokra vágott saláta, és paradicsomkarikák kerültek. A burger teteje a már említett ketcuppal volt megkenve. Kicsit elgondolkodtam, hogy a tökmagos fogashoz kínált tökmagolajos majonéz nem hiányzik-e a képből, de végül arra jutottam, hogy a házi ketchup volt annyira különleges, hogy feledtesse a saláta-majonéz-paradicsom legtöbbször hamburgerekbe kerülő ízét. A ketchup és az említett házi majonéz kombóját viszont szívesen kipróbálnám hamburger szósz formájában.
Komolyabb téma következik, egy csontos marhaborda BBQ fűszerezéssel, sült kukoricával, és a már említett állandó hozzávalóval, a sültkrumplival. Nos a borda szálaira omlott, rendkívül szaftos volt önmagában is. Ezen a helyzeten javított tovább a BBQ szósz, ami nem gyümölcsös ízvilágból, hanem inkább karamelles jellegekből kölcsönözte az édességét. A kukorica vajjal pirult, roppanósra készült.
Következzen a Csokis Brownie, ami alapjában egy szárazabb sütemény, ezt ellensúlyozandó málna sűrítménnyel, és tejszínhabbal érkezik. A tészta tetejét kiváló minőségű keserű csoki borítja, belül pedig hatalmas darab makadámia dió darabok roppannak a puha süteményben.
Utolsó fogásként érkezzen az Almás pite, vanília fagylalttal. A vajas tészta alatti vékony alma szeletek savanykásak, szinte egy krémet képeznek, mint egy kellemes kompót, olyan a textúrája a tölteléknek. A házi fagylaltban az igazi vanília barna forgácsai mutatkoznak, az apró gránátalma darabok pedig a tányér kesernyésségét hangsúlyozzák a fagylalt édessége mellett.
A fogásokat házi szörpökkel kísértük, a gyömbéres, levendulás, málna, és bodza mellett a zsályás ízt is kipróbálhatjuk. Mivel autóval érkeztünk az itallapról nem tudok beszámolni, mindenesetre jelentős tény, hogy helyben Leffe sört is csapolnak kívánságunkra. Külön kiemelném a szervízt, mindkét úriember remekül érez rá az asztalok hangulatára, a kínálat ismertetése épp a megfelelő módon történik, mindent megtudunk, amire kíváncsiak vagyunk, a távlatokat pedig épp annyira vetik fel, hogy ha akarunk tovább kérdezhessünk kedvünkre.
Remélem ennyi ízelítő elég ahhoz, hogy mindenki azon kezdjen el gondolkodni, hogy jut el a hétvégén a vásárhelyi Kispiac Étterembe. Ha minden jól megy, vasárnap még visszatérünk G-vel együtt egy újratesztre, később pedig az étlap hagyományos részeit szeretnénk bemutatni a kedves olvasóknak.
