Eszünk. Iszunk. Jól megírjuk!

Sunseaty

Mangalard

Gourmet fogások Sándorfalván

2022. július 25. - kormosgergo

Ezúttal nem Szegeden kalandoztunk, hanem a mindössze 14 km távolságra fekvő kisvárosban, Sándorfalván jártunk, ahol nem mindennapi gasztroélményben volt részünk. Mangalica és zsír/szalonna (angolul: lard), azaz Mangalard. Egy hely, ami voltaképpen nem is egy hely, hanem rögtön kettő, bár az is lehet, hogy inkább három.  

mangalard-31-of-37_52238487809_o.jpg

Egyfelől ott van a Sándorfalva melletti Homokpusztán található Mangalard Farm. A birtokot Dunszt Zsolt alapította 2018-ban, aki neves éttermek séfjeként és Michelin-csillagos séfek mellett is dolgozott, valamint az elsők között alkalmazta hazánkban a BBQ-technológiát. Zsolt a projekt megvalósításához a párjában (később feleségében) talált segítőre. Ildikó intézi az ügyeket, szervezi a rendezvényeket és nem utolsó sorban a sütemények is az ő keze munkáját dicsérik. A Farmnak köszönhetően nagyrészt maguknak tudják biztosítani a főzéshez használt alapanyagokat, és alkalmanként vidéki hangulatú gourmet ebédeket vagy vacsorákat is adnak itt.

Aztán 2021 októberében elindult a sándorfalvi piac bejáratánál található kulináris bolt. Az üzletben a minőségi alapanyagokat magunk is megvásárolhatjuk. A polcokon ínycsiklandó lekvárok, szörpök, krémek és gondosan válogatott borok sorakoznak. Érdemes megkóstolni a különböző húsokat, húskészítményeket és a friss pékárut is. 

Ha a szarvasgombás tepertőkrém, a szilvás torma, a pisztáciás préselt csülök vagy a viola-szeder szörp nem kelti fel valakinek a figyelmét, akkor a friss paillasse (svájci kenyérféle) illatának úgysem fog tudni ellenállni. Reggel egy napindító kávéra is beugorhatunk, nyaranta pedig a delikátesznek otthont adó épület teraszán személyesen Zsolt főz nekünk.

img_e4692.JPG

A szezonális alapanyagok miatt az étterem kínálata hétről hétre vagy akár napról napra változhat. Nem akarnak százféle ételt kínálni; a magas minőséget megőrizve csütörtöktől vasárnapig 5-6-féle fogással várják a vendégeket. A terasz csütörtöktől szombatig 18 órától 21.30-ig tart nyitva, vasárnap pedig 12.30-ig van lehetőségünk fogyasztani. De lássuk, mit ettünk! 

mangalard-37-of-37_52238203891_o.jpg

Az ősmagyar hot-dog-ban az unalmas virslit mangalica grillkolbászra cserélték le, ráadásul a kolbászkákat két teljesen különböző ízesítéssel mutatják meg a tányéron. A spenótos-sajtos grillkolbászba a spenóton és a mozzarellán kívül hat hónapos érlelt sonka és parmezán is került, így mondanom sem kell, hogy egy igazi különlegességgel volt dolgunk. A piros kolbász nem más, mint a marokkói merquez saját változata. A harisszának és a felhasznált zöldfűszereknek köszönhetően egy valóságos ízbomba. Az ízek kavalkádjához egy enyhe csípős lecsengés társul a falat végén. A kolbászok alatt ropogós sült hagyma és szezonális zöldségek lapulnak. A kifli könnyű és ropogós, jól áll neki a remulád mártás, amely frissességével szépen ellensúlyozza a fűszeres ízeket.  

img_e4725.JPG

A pacal az egyik legfinomabb, amit valaha ettem: bográcsban készül házi fűszerpaprikával, nincs szétfőzve, de nem is kemény, éppen csak picit csíp, a szaftja pedig szép sűrű. A zománcozott piros lábast 70 dekányi pörkölttel töltötték meg, amivel akár két fő is jól tud lakni. Mondanom sem kell, hogy semmi nem maradt belőle. 

A színtiszta marhahúspogácsa és három szelet fehér cheddar sajt házasságából született Mangalard Burger "újságpapírba" csomagolva érkezett. A hús faszénen sül, ami egy plusz füstös ízt ad neki. A buci sem egy szimpla zsemle, hanem egy kellemes textúrájú ciabatta, amit ajvárral kentek meg, ezzel csempészve egy kis balkáni ízvilágot a burgerbe. 

Az ételek mellé érdemes megkóstolni a fekete tea-levendula vagy viola-szeder ízesítésű limonádét, amihez foghatót korábban még sohasem ittam. 

img_e4706.JPG

img_e4744.JPG

A Mangalard egy újabb példa arra, hogy vidéken is lehet magas minőségű a gasztronómia. Az ételek nagy része a farmon tenyésztett állatok és az ott termesztett zöldségek, fűszernövények felhasználásával készül, de a többi hozzávalót is a közelből (legfeljebb 50 kilométeres távolságból) szerzik be. A hely nem olcsó (hot dog: 2 900 Ft, pacal: 6 900 forint, burger: 3 500 forint), de aki szereti a finom házias ételeket minőségi alapanyagokból és frissen elkészítve, annak érdemes ellátogatnia hozzájuk Sándorfalvára. Már csak azért is, mert elképesztő a hangulat naplementében és a sándorfalvi emberek a világon talán a legkedvesebbek (a szerző szerint).   

Cím: Farm: 6762 Sándorfalva, Külső-Kuti dűlő 41., Étterem és csemege: Ady Endre utca 8. 

Étterem fotók: Bálint András / Szegeder  

A bejegyzés trackback címe:

https://sunseaty.blog.hu/api/trackback/id/tr6117887259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása