Eszünk. Iszunk. Jól megírjuk!

Sunseaty

MexKitchen

2015. május 25. - Bandit81

Nagy sajnálatomra ritkán fordul meg nálunk a MexKitchen, pedig szegedi vállalkozásról van szó. Legutóbb a főzdefeszttel egybekötött food selection alkalmával láttam őket 2014 őszén. Május eljsején a ligetben ott voltak, de akkor mi jártunk másfelé. Az őszi alkalommal csak G kóstolta az ételeiket, és nagyon jókat mondott, így amikor szólt, hogy idén a Dóm téren lesznek a Hídi vásár alkalmával, nagyon megörültem. Az időjárás viszont nem volt kegyes, így az öt nap alkalmával, amíg itt voltak, csak egyszer tudtuk meglátogatni őket.

Nehéz volt olyan képet készíteni a tömegben, ahol épp nincs senki előttünk, de ha megint Szegeden járnak, ezt kell keresni:

image-ce55d6bf463a3ec3ca947ac3cc3426d35a077f9387ba1a11852e28ca2c38386e-v.jpg

(érdekes módon a tulajdonosok remekül megoldották, hogy felismerhetetlenek legyenek, a nagyközönséget kicsit meg kellett dolgozzam P.shoppal,  nyugalom, nem zombik mászkálnak a Dóm téren)

A kínálat itt is úgy mondható bőnek, hogy mégsem fölöslegesen szerteágazó, alapvetően három főételből választhatunk, mindegyiket ugyanazzal a három "betéttel", kivéve a quesadilla, de ne rohanjunk előre.

Mexikói étterem lévén burritót, chimichangát, és quesadillát választhatunk, kérhetjük őket külön, vagy szósszal, nachossal (kukoricalisztes chips).

image-560bd4da843c0b56bcc19058b06bc8c8098ebc6af0f8f9f7bde20a1f7476db18-v.jpg

Sorban haladva a burritóval kezdjük. Utánanéztem a névnek, kis szamarat jelent. Elvileg itt kettéválik a sztori, mert vagy azért lett burrito az étel neve, mert úgy van feltekerve, ahogyan a szamarak hátán cipeltetett holmit tekerték takaróba, vagy mert szamárhátról árulták először. (Vagy esetleg szamárhátról árulták betekerve). A lényeg, hogy egy minden földi jóval megtöltött, és felcsavart, majd grillezett töltött tésztalapot kapunk. Ok, de mi az a minden földi jó?

Mint látható, a rizs, a sajt, a kukorica és a bab is minden változatban megtalálható, ehhez lehet választani a csirkés, chilis babos vagy vega, illetve a quesadillába kérhető "Mexkitchen" fajtát.

Mi egy csirkés burritót, és egy chilis babos chimichangát választottunk, illetve a végére jött a ráadás. A burrito meglehetősen nagy adag, félbevágva pedig tökéletesen eloszlanak benne a hozzávalók, csípőssége kellemes, nem égeti le a hajunkat.

image-a099edadd873d7a5fa292c4b5d0c1d43b077de6d7dda2dc6ee92b351545c30f2-v.jpg

A fűszerezés egyedi, ráadásul egységes is. Mint kérdezősködésünk során megtudtuk mind a csirke, mind a marha alapfűszere egy tengeren túlról érkező keverék, így biztosak lehetünk abban, hogy nem jön szembe a következő sarkon ez az ízvilág. A csirke sütés közben még egy kis sört is kap a rostok lazítására. Nekem a rizs szokatlan volt elsőre, de azt mondták a helyiek, hogy ez alap, és ezt is olvastam utólag, egyébként pedig igazuk volt, a rizs felveszi a szaftot, nem csorog mindenfelé a nedű. Kiváló étel, tehát a MexKitchenes burrito, könnyen fogyasztható, nagyszerű ízekkel!

Menjünk tovább, a következő a G által kóstolt chilis babos chimichanga. Ezt egy behajtott burritóként kell elképzelni, amit forró olajban kisütnek nekünk.

Ez már egy kicsit fickósabb étel, nem nehéz, de a marhahús íze komolyabbá teszi a fogást.

A quesadillát nem kóstoltuk, de pótolni fogjuk, bármelyik töltelékkel jó választás lehet, itt félbehajtott tésztalap közé kerülnek a hozzávalók, mint egy töltött melegszendvicsnél.

A végére jött a ráadás desszert, ami egy túróval, nutellával töltött chimichanga volt. A tészta felhasználható egyaránt a sós, és mint látjuk az édes fogásokhoz is.

A sütés épp annyi ideig tart, amíg a nutellából folyékony mogyorós csokikrém nem válik. E mellé jön a túró, ami rendes, zsírós fajta, és csak egy kicsit cukrozott, nagyszerűen eltalált citrom mennyiséggel van feldobva. A savanykás túró az édes nutellával remekül egészíti ki egymást. Ha ezután is édességre vágyunk, egy smoothie-val a szomjunkat is csillapíthatjuk.

A desszert 500, a főételek 1200 Ft-ba kerülnek, és ár-érték arányban kiválóak. Ha itthon van a MexKitchen, mindenképp megéri kipróbálni a fogásaikat, ha pedig nincsenek Szegeden, akkor megéri keresni őket, fesztiválokon, és street food rendezvények alkalmával.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sunseaty.blog.hu/api/trackback/id/tr237489476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása