Bár a hivatalos megnyitót a Street Food Éjszakájára tervezték, végül csak két nappal később, szombat este tárta ki kapuit az idei év második felének talán legnagyobb dobása, a Napfény Műterem. A Maláta zavarba ejtően széles kézműves sörválasztéka, egyszerű, de remek ételei és egyedi hangulata miatt rövid időn belül fogalommá vált minden szegedi számára. Ezért is vártuk olyan izgatottan a második egység megnyitóját, amin mondanom sem kell, a (forralt) sör mellett hamburger is fogyott.
A Széchenyi tér kevésbé felkapott, magányosabb oldala hosszú ideje várt már a megmentőjére, egy igazi dögös, újhullámos kézműves sörözőre, amely kiválóan alkalmas arra, hogy munka után vagy szombat este beüljünk egy laza beszélgetésre. Egy szó mint száz, a Napfény Műteremre nagyobb szükség volt, mint egy falat kenyérre, hogy végre-valahára összejöjjön az, ami a Popper Mór Mulatójának és a többi elődjének nem sikerült.
A tágas belső tér láttán önkéntelenül eszünkbe ötlik, hogy tényleg egy atelier falai között járunk. A berendezés ízléses, a nagyvárosi menő bisztrók stílusát idézi, elrugaszkodva a Maláta barátságosabb, meghittebb hangulatától. Hirtelen olyan érzésem támadt, mintha nem is Szegeden lennék. Szó sincs arról, hogy a Napfény Műterem rideg és barátságtalan lenne, egyszerűen csak jó érzékkel mérte fel a dizájn megálmodója a hely adottságait. Nézzétek csak!
A Műterem egyik legfőbb erőssége, hogy 14-féle kézműves sört csapolnak, nem beszélve az üveges kínálatról. Itt előbb-utóbb tényleg mindenki rálel a sajátjára. Nem is kell sokáig keresgélni, hiszen kinek ne lenne már legalább egy kedvence a Malátából, amit itt ugyanúgy megtalál.
Én személy szerint az ír vörösre esküszöm, de most valami igazi karácsonyi italra vágytam, ezért barna cukorral, fahéjjal és szegfűszeggel ízesített forralt sört rendeltem. Nem arra a langymeleg löttyre kell itt gondolni, ami a nyári kánikulában a kezünkben felmelegedett, és amelyből jó eséllyel már a szénsav is eltávozott. Ez az ital pont akkor finom, amikor meleg. Nem mellesleg rummal erősítik fel, így kétségtelenül egy igazi lélekmelegítő téli különlegességgel állunk szemben. A gőzölgő forralt sör tökéletesen alkalmas arra, hogy kiváltsuk vele a forralt bort. Én azonnal a szerelmese lettem.
A étlapon a Malátából jól ismert hamburgerek és más finomságok köszönnek vissza. Az Ínyenc burgert még nem kóstoltam, így ezúttal ő lett a kiszemeltem. Nem is kellett sokáig várni, mire a sör felforrt, az étel már az asztalon hevert. A burgonya mirelit, és ennél többet nem is érdemes róla elmondani. Nem rossz vagy zsíros, de semmi extra. (A második fogásnál még sósabb is volt a kelleténél.) A hamburger viszont annál inkább figyelemre méltó.
A szezámmagos buci kellemes darab, alul-felül fokhagymás, pikáns tejföllel megkenve. Középen a húspogácsa kifogástalan mind sütésre, mind ízre. Csak só és bors érződik rajta. Felette olvadt cheddar sajt, juhtúró, lilahagyma, paradicsom és bacon trónol, alatta pedig aprított jégsaláta bújik meg. A lilahagyma juhtúróval kombinálva elképesztően jól működik, az egész nagyon kompakt. A cheddar folyik, a bacon ropog, de a juhtúró kissé fanyar, markáns íze teszi igazán különlegessé ezt a fogást.
És amikor már naivan azt gondolnánk, hogy az élményeket nemigen lehet tovább fokozni, akkor hirtelen ráébredünk, hogy mekkorát tévedtünk. Az étlap ugyanis egy igazi meglepetést is tartogatott számunkra: a Pulled Pork szendvicset. Izgatottan vártam hát a végeredményt, mivel a Maláta kínálatában ez a finomság nem szerepel. Nos, spoiler ide vagy oda, a tépett disznóhúsos szendvics tényleg a non plus ultra.
Az alacsony hőmérsékleten, hosszú órákon keresztül készült sertéshús elképesztően puha, omlós és szaftos. A fűszerezése tökéletes, egy picit édeskés a méztől, amit kiválóan ellensúlyoz a rajta pihenő ropogós, sós bacon. A kötelező savasságot a csemege uborka és a remulád mártás, a méltó keretet pedig a kívül ropogós, belül lukacsos ciabatta szolgáltatja. Jól áll neki a pirítás, melynek köszönhetően derekasan állja a sarat a remulád mártással szemben, és nem ázik át. De itt még koránt sincs vége a sok jóságnak, ugyanis cheddar sajt, jégsaláta és lilahagyma is rejtőzik az olasz papucskenyérben. Azt hiszem, újabb versenyzőt köszönthetek a kedvenceim között.
A Gourmet burger 1 950, a Pulled Pork pedig 1 550 forintba kerül, ami teljesen rendben van ahhoz képest, hogy mindezt a Széchenyi téren, Szeged központjában fogyaszthatjátok el, egy olyan környezetben, ahol minden adott ahhoz, hogy a Napfény Műterem rövid időn belül a legfelkapottabb helyek egyikévé váljon. Én drukkolok nekik.
(A cím: Szeged, Széchenyi tér 2/A.)