Őszintén megvallva nem a kedvenc ünnepem ez a Valentin-nap, nem sok értelmét látom a rá épülő ajándékiparnak. Más tészta, ha valami hétköznapi tevékenységet lehet kicsit "megvalentinozni". Egy jó vacsora bármikor kellemes élmény lehet, egy 2m-es plüss szívvel ellentétben. Éppen ezért keltette fel az érdeklődésünket a Kispiac Valentin-napi menüje, hiszen abban az ott megszokottakhoz képest is játékos-érdekes ötletek tűntek fel.

A látogatás apropóját a következő menü adta:

Az előétel a következőképp festett.

Tökéletes bevezetőnek bizonyult. Meleg rákfarkak, és hideg borsó megoldások, pont olyan összjáték, amitől izgalmas lehet egy tányér. Szerencsére nem állt meg ennyiben a trükk. A borsó ötfelé változatban képviseltette megát, csíra, üde szemek, krém, zselé, és roppanós héj. Sót egyik változat sem kapott, a fűszert egy kevés kiváló minőségő olívaolaj jelentette csupán. Ezt a rákfarkak chilis-sós íze remekül ellensúlyozta, a tányérra facsart lime-lé pedig tovább emelte a frissességet.

A kétféle leves tökéletes ellentéte volt egymásnak, öröm volt őket összekóstolni. A galamb esszenciát egy karácsonyi vacsorán is szívesen látnám viszont. Azoknak, akik nem ismerik még e szárnyas ízét azt tudom mondani, hogy - legalábbis levesben - a gyöngyös, vagy a fácán íz az, amit megtalálhatnak. A levesben lévő fürjtojás sárgája tökélesre sikerült, még épp krémes volt amellett, hogy szilárdsága okán már nem tudott feloldódni, így nem tette zavarossá a leves gyönyörű színét.

A konfitált kacsaszíves paszternákkrém leves a "nehéz" húsleveshez képest könnyű, édes fogás. Azonban ahogy a tojás a húslevest lágyítja, a szív itt a krémlevesnek kölcsönöz karakteres ízt. Érdekes módon a szívek - ugyanúgy, ahogy az előétel garnélái - önmagukban talán kissé sósnak hathatnak, egy kanál levessel azonban  - itt is - tökéletes az egyensúly. A körte darabok a szívhús mellé kellenek, összekötőnek. A szívek körüli, konfitálás során keletkező szaft a levesbe keverve félelmetesen rántja összhangba a tányért. Kanalazás közben egy ötletem támadt csupán, valamiért egy kis fahéjjal szerettem volna kipróbálni egy falatot, a leves édessége megvan hozzá, a vörös-húsú madár alkatrésze pedig bírja az ilyesmit.

Az előzőleg bemutatott finomságok után érkezett a két főételünk. Ezekből most a nyulast mutatom be, mert ezt a Valentin-étlapról választottuk. Gesztenye, kissé sózva, vargánya gomba olyan módon elkészítve, hogy minden falatnál visszarepültem 25 évet a sándorfalvi erdőlbe, ahol titkos helyeken szedtük ezt a fűszernek beillő finomságot, kellemesen mártásos tészta, és egy méretes nyúlcomb.

Ahogy a képen látszik a nyúl tökéletesen készült el, pirosra sült, de egyáltalán nem volt száraz. Legszívesebben egy kis filézés után összekevertem volna az egészet, de olyan szép is volt a tálalás, hogy inkább külön falatoztam. Egy apró észrevétel lenne csupán, akármennyire szaftos is a tészta, és a nyúl is tökéletesre lett sütve, egy kevés mártás (talán fűszervaj) esetleg még gördülékenyebbé tehetné.

Érkezett az est megkoronázásaképp a desszert, amit - telítettségünk okán - "rábeszélés" útján kértük végül, de utólag azt kell mondjam, nagy hiba lett volna kihagyni. A karamell ilyen szinten könnyű-krémes változata ritka, mint megtudtam tejszín-tojás-vaj, és egy kis só játszott szerepet ebben. A diós körte kellemes párosításnak bizonyult, a dió ropogósságával a torta lágy állagát, a körte pedig a sós-karamelles ízt billentette tökéletes egyensúlyba.

Sajnos nem fért több, pedig a kóstolás szabályait félretéve most kissé éhesen is érkeztünk. A pultnál azonban villogást láttam, így megnéztem mi folyik ott. Kiderült, hogy István az első barackos-túróhabos krémest fényképezi, így lőttem róla én is, étvágycsinálónak:

Nos azt kell mondjam az estét összefoglalva, hogy megint megérte átugrani Vásárhelyre. A Kispiac eddig az összes alkalommal azt a magabiztos minőséget hozta, amitől szívesen ringatózunk el abban a tudatban, hogy itt semmi sem "olyan mint ha" hanem pontosan az, amit keresünk egy jó étteremben. Pillantsunk csak fel például a krémes tésztájára. Elég könnyűnek tűnik nem?

István, a séf-tulajdonos pár hete még csak ötletként beszélt a végül megvalósult, és most bemutatott becézős menüről. Azt is elmondta akkor, hogy nemsokára új étlappal fognak jelentkezni. Mivel ilyen váltás volt már több is, a kínálat java része azonban nem veszett el, csak átalakult, lássunk belőle egy-két további érdekességet, röviden:

Vargányakrémleves, mellé ropogtatható sajtos pirítóssal. Sűrű, a gomba földes ízeit remekül átadó leves.

"Sült házi kolbász narancsos-mézes mustárral, lencsével és házi cipóval" A meleg lencsébe elrejtett hideg savanyított gyöngyhagymák feldobják a fogást, a kolbász kiváló, apróra darált, krémes, a mustárral azonban vigyázni kell, mert "igazi".

"Gorgonzolás tarja-steak sült körtével és burgonyapürével" A tarja sous-vide eljárással történő párolás után kap egy kis pirítást, ezáltal remekül karamellizálódik a kérge. A körte-gorgonzola páros nagyszerű!

Ugyancsak körtével érkezik a "Rántott libamáj sült körtével és burgonyapürével". Itt négy szelet májat kapunk, olyan krémes-szaftos változatban, ami a legjobb ünnepi ebédeket juttathatja eszünkbe.

A "Rozmaringos fogasfilé sült fokhagymás vajjal, vajas zöldséggel és burgonyapürével" a következő, ami valamilyen formájában hosszú távon remélem elérhető lesz. A zöldek épp annyi hőkezelést kaptak, amitől minden ízük megmaradt, roppanósak, ízesek, a hal bőre ropogósra sülve érkezik. A fokhagymás vaj remekül olajozza a fogyasztást.

A tiramisu azon túl, hogy természetesen könnyű-krémes olyan, mintha külön sült piskótával készült volna.

Nos, biztosan állíthatom jelentkezünk még innen, addig is mindenkinek csak ajánlani tudom a Kispiacot Vásárhelyen, legyen szó ebéd-menüről, speciális ajánlatról, vagy akár borvacsoráról.