Eszünk. Iszunk. Jól megírjuk!

Sunseaty

Vitrin Kávézó és Sörkert

2015. november 13. - kormosgergo

Egy pár évvel ezelőtt olyan siralmas volt a helyzet hamburger fronton városunkban, hogy ha akkor megkérdezte volna valaki, hogy hol lehet igazán finom burgert enni, akkor az Indóház teret javasoltam volna neki, na meg, hogy ott szálljon fel az első vonatra, és meg se álljon Budapestig. Szeged hamburger térképe azóta alaposan bepöttyöződött: a központban, alig pár száz méteres körzeten belül találjuk a Morzsát, a Malátát, az Infernót és a Platnit, a Bistorant és az Oldies bisztrókról már nem is beszélve. Egy észak-koreai állampolgár feltehetően megőrült volna már ekkora választéktól. És ha mindez nem lenne elég, immáron a Vitrinben is fogyaszthatunk burgert.    

12209266_1150275935001073_1451970611_o.jpg

Bevallom, jó párszor elsétáltam már az Apáthy utca és a Dóm tér sarkán nyitott kávézó és sörkert mellett, sőt a teraszon kávéztam is egyszer, de sosem jöttem volna rá magamtól, hogy bent enni is lehet. Hálistennek nekem is van egy segítőm, aki eddig is számos remek tippet adott. Ezúton is köszönöm egykori salsa táncpartneremnek, Margónak a segítséget.

12191218_10153085458686331_5985372502896512991_o.jpg

Nos, a Vitrin egy igazán eredeti hely, voltaképpen egy csupaüveg oldalfalú bár a belváros közepén, ahol leginkább a közeli kollégiumban lakó medikusok és medikák ütik el kevés szabadidejük jelentős részét.

12191131_10153085460446331_2243221022683406107_o.jpg

A beltér nem túl tágas, de annál barátságosabb, és ügyesen sikerült kihasználni a rendelkezésre álló területet. Különösen ötletes a sörösdobozokból készült két asztal közötti elválasztófal, aminek a "megépítéséhez" kivétel nélkül külföldi söröket használtak fel. Az egésznek a szenzációs hangulatát az adja, hogy a Szent András Sörfőzde valamelyik sörremekét kortyolgatva bámulhatod az éppen arra járó embereket vagy akár a hó lepte üres Dóm teret. Ez utóbbit minden évben igyekszem megnézni, mert a Fogadalmi templom látványa olyankor elementáris erővel hat rám.

12210845_1150276085001058_767414359_o.jpg

Mivel Zoli barátommal éppen a Macbeth című Shakespeare filmadaptációra készültünk, szomorúan lemondtunk a sörözésről és inkább két limonádét vételeztünk magunknak. Zoli málnásat rendelt, én pedig a mangó-lime verzió mellett döntöttem. A limók a manapság divatos befőttesüvegekben érkeztek kellemes ízesítéssel, nem túl édesen.

12214258_1150275941667739_835415878_o.jpg

A Vitrinben különlegesebbnél különlegesebb hamburgerek közül választhatunk. (A kínálat nagy része kísértetiesen hasonlít a Cirmi étlapjára.) Van itt füstölt sajtos verzió avokádókrémmel vagy Jack Daniel's szószos burger jalapeno paprikával és aszalt paradicsommal. Én a névadó Vitrin De Luxe mellett tettem le a szavazatom, ami 100% marhahússal, dupla cheddar sajttal, baconnel és hagymalekvárral kecsegtetett 1 550 forintért. A burgerre nem kellett sokáig várakozni, és már első ránézésre korrekt darabnak tűnt. Nem véletlen ez, hiszen a picinyke konyhában a Platniból megismert Kókay Péter szorgoskodik, aki bizony nem mostanában kezdte a szakmát. A 13 dekás pogácsa omlós, ugyanakkor a vastagsága miatt inkább átsütötten kerül a szendvicsbe. Az ízesítésén némi balkáni felhangot lehet felfedezni. 

12213881_1150275945001072_620574425_o.jpg

12209094_1150275911667742_21998374_o.jpg

A hagymalekvár az édeskésebb és kevésbé fűszeres vonalba tartozik, amivel ügyesen sikerült a szárított hagymával és BBQ fűszerkeverékkel ízesített húspogácsa domináns ízvilágát ellensúlyozni. (Bár véleményem szerint sóval és borssal éppen csak ízesítve tökéletes lenne.) A cheddar sajttal nem fukarkodtak, a hús éppen csak kikukucskált alóla. A bucival kapcsolatban viszont muszáj megjegyezni, hogy a gondos pirítás ellenére is érződött, hogy több napos, ami komoly hiba. Sokat mentett ugyanakkor az összképen a BBQ alapú spéci házi öntet, amit az étlapon vitrin szósznak neveztek el. A garnírungot a már említett dresszinggel feldobott friss zöldségek és mirelit sültkrumpli alkotja ál-újságpapírba csomagolva. A tapasztalat pedig az, hogy a Vitrin ideális hely egy kis esti lazításhoz, ahol ha megéheztünk, ehetünk hamburgert is.

A bejegyzés trackback címe:

https://sunseaty.blog.hu/api/trackback/id/tr168059958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása