Eszünk. Iszunk. Jól megírjuk!

Sunseaty

Platni, Somogyi u.

2015. március 13. - Bandit81

Igazi take-away hely a Platni, én még a közel egy éve itt működő gofris miatt szoktam ide. Aztán a gofris elköltözött, de megszokásból néha idetévedt a szemem, és egyszer megláttam:

image-da4bac44ef4590229eb5d3f126ae9daa39b79519488e836431d12104ae3a040d-v.jpg

Nono, érdekes! A hely kb. a régi villamos mögött található egyébként. Kipróbálni egy jó ideig nem tudtuk, mert csak négykor nyitott, így az ebédidőbe nem fért bele, de nemrég erre jártunk G-vel, és lám, a jóidő elhozta a nappali nyitvatartást is. Először G próbálta egy esti program során, majd most a héten újráztunk. A választék: (kép a hely fbookjáról)

etlap.jpg

Meglehetősen széles a választék, burgerek tortillák, és dobozos ételek. Elsőre a burgert próbáltuk mint mindig, utána majd jönnek update-ként a többiek. A választás a bacon lovers-re esett, nem bántuk meg. Marhahúst kapunk, 15 dkg-ot. Kérdeztem a szinte már állandót az üzemeltető Úriembertől, miért nem csinálják kicsit vastagabbra a húst, de jött is a mindenhonnan már megkapott válasz, már az se tetszik mindenkinek, hogy ennyit (amúgy keveset) várni kell. Nehéz szakma ez, egyedit, frisset próbál adni mindenki, de megvannak a korlátok, ettől kicsit egyfelé igazodik a piac, és itt jön mindig egy-két összetevő, ami miatt mégis megéri meglátogatni a bemutatott helyeket.

Itt az egyedi BBQ szószt, és a hagymalekvárt tudom kiemelni. Ez nem azt jelenti, hogy a többi hozzávló ne lógna ki az "átlagos" hamburgeresek közül. Igazából kezd összejönni annyi normális hely már Szegeden, hogy idővel szeretnénk ezeket normálisnak hívni. Jelenleg azonban a köztudatban úgy érzem még mindig inkább az a bevett hamburger, ami maximum 2 perc alatt készül el a mikrós zsömle, és a reggel előre lesütött mirelit hús alapösszetevőkből. Itt viszont a rostlapon sül a hús, pirul a bacon, és a zsömle, és ez lesz belőle:

image-6794fcfa86353cbdcc3922eca0de9c607bd552d4930a18eb11c302ed5a42d423-v.jpg

A zsömle "délvidéki" jellegű, a tésztája a kenyeres vonalhoz áll közelebb, a meleg, és a hozzávalók súlya összenyomja kicsit. A hús is ez előző vonalat képviseli, fűszerezése lágy. Ez itt fent G hambija, én az enyémbe nem kértem káposztát, mert nem támogatom a nyers káposztát semmilyen gyorsételben. Ettől függetlenül sokan szeretik (megszokták) de mivel a hambi saját szánk íze szerint készül, kérésre kihagyható. Én saláta-paradicsom-csemegeubi trióval kértem. A húsra a rostlapon ráolvadó emberes adag sajt trappista lehet, és elegendő bacon is jut a róla elnevezett burgerbe, nincs ropogósra pirítva, így szafrosabb marad.

Egyetlen kritikám a receptel kapcsolatosan a BBQ mellé adott mustárt illetné, vagy annak legalábbis a mennyiségét, túl sok volt a s zendvicsben, de ez módosítható.

image-7626924c5a0641f6e387feaeb39a303590d2dd90f387e3ca544fde8b9bb2dad7-v.jpg

És akkor a hagymalekvár, ami édeskés, enyhén még roppanós, megéri miatta kipróbálni egy szendvicset, ugyanígy a BBQ szósz is elüt a kommersz termékekről, egyedi ízt kölcsönöz a burgernek.

A meghosszabbított nyitvatartás miatt, illetve a házhozszállítás okán is nyugodt szívvel ajánlom a helyet, "becsületes" burgert kapunk normális áron. Nagyon örülnék, ha valami ilyesmi lenne az "alap" Szegeden belátható időn belül.

A bejegyzés trackback címe:

https://sunseaty.blog.hu/api/trackback/id/tr987263609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása