Eszünk. Iszunk. Jól megírjuk!

Sunseaty

Cirmi kézműves gasztrokocsma

2015. augusztus 31. - kormosgergo

Idő hiányában Bandival nem mindig tudunk együtt tesztelni, de a mérföldkőnek számító lépéseknél mindketten jelen vagyunk. Ezért ha vannak is olyan helyek, amelyekre más barátok társaságában tévedünk, utána alig várjuk, hogy együtt újra elmenjünk, pusztán azért, hogy megláthassuk a másik szemében azt az örömteli csillogást, amikor először harap bele a hamburgerébe. A Cirmi kézműves gasztrokocsmával való találkozás pontosan ilyen volt.

img_3827.JPG

A lokáció éppen annyira belvárosi, hogy az árak még ne szökjenek az egekbe, de a hely gyorsan megközelíthető legyen akár a dolgozó tömegek, akár a társasági életet élők számára, ugyanis a Tisza Lajos körút belső oldalán találhatunk rá, a régi Katedra Étterem helyén. 

img_3758.JPG

A főbejáraton belépve dizájnos és tágas belső térben találjuk magunkat, ami tulajdonképpen a bár, ahogy ezt egy vagány neonfelirat is jelzi a háttérben. Az enteriőrt a falra ragasztott régi képek, kottafüzetek és üres rámák varázsolják egyedivé és barátságossá. Ékes példa ez arra, hogy a keret kép nélkül is mennyire képes díszíteni. Ha pedig ez nem lenne elég, a belső teremben rengeteg ülőhely marad. Itt vulkánfiberek és más típusú régi bőröndök által szegélyezett televíziót pillantunk meg. Annyira hangulatos, hogy azonnal kedvem támadna leülni, de mivel mindent látni akarunk, tovább indulunk a kerthelyiség felé.

img_3795.JPG

img_3764.JPG

Kint nyüzsgő sokaság fogad minket. A kiszolgálás figyelmes, közvetlen, de nem tolakodó. Úgy lesik minden óhajodat, hogy közben észre sem veszed, hogy ott vannak. Ugyanakkor, ha látják, hogy vevő vagy a beszélgetésre, szívesen megtudakolják, hogy éppen hogyan érzed magad, vagy hogy ízlett-e minden. Timi, az egyik tulajdonos maga is aktívan kiveszi a részét a munkából. Vérbeli profi vendéglátós, aki Angliában sajátította el a szakma fortélyait. Egy kis belső info, hogy élete párja kedveskedésből az Ő becenevéről keresztelte el Cirminek első közös hazai gasztrokocsmájukat. Hát nem romantikus?

img_3767.JPG

A limonádé stílusosan két befőttes üveg társaságában érkezik, és annyira finom, hogy külön fejezetet érdemelne, sőt azt is meg merem kockáztatni, hogy a legjobb a városban. Ráadásul az egy literes változat ára ezer forint alatt marad, holott sok helyen a fél literes verzió kerül hat-hétszáz forintba. Ezen felül prémium minőségű kézműves söröket is kínálnak a Reketye Sörfőzde legjobbjaiból. 

img_3770.JPG

A hamburgerek olyan 10 perc alatt az asztalunkra kerültek. Igen, ez nem elírás, mi is alig akartuk elhinni. Aki otthoni körülmények készített már burgert, az jól tudja, hogy ez csak igen komoly, összehangolt munkával lehetséges. A látvány pedig magáért beszélt. (A képen egy Grabovszky látható.) 

img_3818.JPG

Az Intermouse híres egérügynökének nevét viselő Grabovszky egy általunk választott sajttal (füstölt, kék vagy cheddar) és bacon szalonnával párosítva támad 1 690 forintért. Én ezúttal a cheddart választottam, mivel a másik hamburgerem kéksajttal készült, de arról majd később. A buci szezámmagos, tökéletes állagú és textúrájú, jól összenyomható, ráadásul pont megfelelő nagyságú, aminek különösképpen örültem, mivel tipikus hiba, hogy egyszerűen túlméretezik a zsemlét a többi alkotórészhez képest. A húspogácsa tekintélyes mérete láttán viszont teljesen ledöbbentünk, ugyanis 200 grammnyi marhahússal álltunk szemben. Itt jegyezném meg, hogy az utóbbi időben sajnálattal tapasztaltuk, hogy több helyen titokban lecsíptek a korábbi adagokból. Itt viszont ígéretet kaptunk rá, hogy a jövőben sem élnek majd hasonló költségcsökkentő megoldással. A hús mediumra sült (erre rákérdeztek a rendelés felvételekor), a darálása és az ízesítése egyaránt hibátlan. Egy nagyon kevés só és bors, valamint rengeteg szaft és kifejező marhaíz érződik benne. Felette a kiváló húsos bacon és az olvasztott cheddar rejtőzik, alatta pedig a paradicsomból, fodros salátából és csemegeuborkából álló zöldségágy ad helyet a saját készítésű sültpaprikás-majonézes szósznak. Ez utóbbiba mintha még némi apróra vágott uborkát is csempésztek volna.

img_3812.JPG

A másik hamburgerem egy Prince volt 1 980 forintért. Ebben az állandó összetevők mellett olvasztott kéksajt és karamellizált lilahagyma kapott helyet. Az édes-fanyar ízek harmóniáját a hagymalekvár teremti meg, melyben enyhe borsos csípősség is érződik. Az aprított zöldfűszerekkel ízesített olvasztott kéksajt kellemesen karakteressé teszi az ételt. 

img_3830.JPG

img_3840.JPG

img_3845.JPG

A burger mellé egy kis salátát kapunk, amit egészen különleges fokhagymás-csilis alapú dresszinggel készítenek. Bandiban rögtön a tengerpart ízeit idézte fel. 

img_3837.JPG

A héjában sült burgonyát pöttyözött zománcos bögrében tálalják. Nem csak gusztusos, de frissen készül és egyáltalán nem olajos. Nincs túlfűszerezve, de mégsem íztelen, és minden falat végén érződik egy enyhe paprikás csípősség. 

img_3839.JPG

A konklúzió pedig a következő. A Cirmi azon kevés helyek egyike, ahol valahogy minden összeállt a tökéletes étkezéshez. Kedves kiszolgálás, remek hangulatú belső és külső tér, rövid várakozási idő és csúcsszuper hamburgerek. Nem mellesleg eddig miden alkalommal beletrafáltak a zenei ízlésembe (Sade, MR2 Akusztik) is. Lehet, hogy ezt a helyet nekem találták ki. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sunseaty.blog.hu/api/trackback/id/tr137716480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lilakutyak · http://lilakutyak.blog.hu 2015.09.01. 16:25:41

Ha szereted a sok húst, próbáld ki az Ozzy-t. Abban a konfitált sertéshús nem a marhahúst helyettesíti, hanem a tetején van, és ránézésre az sincs túl messze a 20dekától.
süti beállítások módosítása