Úgy igazából ezzel illett volna kezdeni, persze ott a közhely, hogy aki tudja csinálja, a többi meg tanítja/kritizálja stb. De mégis motoszkált egy ideje bennem a gondolat. G-vel elég sokat beszélgetünk a miértekről, és a hogyanokról, sőt néha a miért nem-ekről is, és ez lassan már fertőzővé is kezd válni, Á kollega például akkora grill-lapot szerzett be magának, hogy a legközelebbi strongman versenyre el fogják kérni súlyzónak, amúgy pedig elmondása alapján szeretett inkább kuktába visszavonulni otthon, most meg mégis hambigyártós videókat nézeget a neten, és meglepi a családját egy kész burger menüvel. Szóval ez ilyen ragadós betegség féle.

Lényeg a lényeg, hogy úgy tizenéves korom eleje óta foglalkoztat a jó kaja, és annak reprodukálása, esetleg saját szám íze szerinti tökéletesítése, amiért nem lehetek elég hálás a szüleimnek sem, ez ilyen családi örökség.

Mostanra kell a postban eljutni valami érdekeshez, ami miatt továbbot klikkelnek a kedves olvasók, ezért:

Csapjunk is a közepébe, otthoni burger-gyártásra adtam egy ideje a fejem, és erről fog szólni ez az írás. Az alapkoncepció az volt, hogy a friss-ből nem engedve, de a hétköznapi értelemben vett beszerezhetőt is figyelembe véve meddig lehet eljutni. Aztán, hogy ez megismételhető-e, mik a mellékvágányok, stb. Vannak persze csavarok, meg művészkedések benne, de azt kell mondjam, aki szereti a hasát, szán rá annyi időt mint egy bármilyen normál főzőcskézős ebédre/vacsorára, az nagyszerű dolgokat tud véghezvinni 2 serpenyővel, és egy lábossal.

Melyik mire kell? A fenti kép alapján egyedül a lábos lehet rejtély, ezért kezdjük azzal.

A hagyma egy jó hozzávaló, minden fajtáját, formáját szeretem, de mégis képes agyonvágni egyes ételeket. A burgerben erre lett kitalálva a hagymalekvár, vagy pirított hagyma, ami olyan mint a Mátyás király mesében a parasztlány, hoz is meg nem is. Nos a hagyma szelídítve már összetevő lesz, nem pedig mindent elnyomó zsarnok. Én kétfélét készítettem eddig, az első egy vöröshagyma volt, felkarikázva, olívaolajon lassú tűzön párolva-pirítva. Az érdekességét az ecet, és a méz adta, valamint a só mellé egy kis kakukkfű. Szeretem az édes-sós variációkat, és a megfelelő egyensúly megtalálása is megéri a fáradtságot. A marhahúshoz ebben az esetben a kakukkfüvet párosítottam, a bazsalikom-oregánó túl zöld lett volna, igazából a rozmaringon gondolkodtam még, de a kakukkfű nyert.

Nem a legjobb kép, de a szaftosság lejön belőle, puha hagyma, karamellizálódva, mégis karakteres az ecettől (10%-os rizs, hogy lágy legyen). Amíg készül a többi, vígan elvan a legkisebb lángon.

És akkor a többi. A madaras teszkóból szereztem kétféle bucit, az egyik nejlon zacskós "hamburger zsömle", amiről én eddig azt hittem, hogy kötelezően borzasztó, pedig nem. Formában sül, ez látszik az alján, van egy kis talpa, amitől könnyebb rá pakolni, esztétikus, "szezámmal szórt", igazából nem lehet belekötni. A másik versenyző már komolyabb darab, buci néven árulják, igazából egy szép sárgás kalács tésztából sütött nagy zsömle, gusztusos mázzal. Nos ezeket kell félbevágni, egy palacsinta sütőre elhelyezni a hagymalekvár rotyogása mellett, miután a serpenyőben felolvadt egy kis kocka vaj. Az elején úgy is próbáltam, hogy megkenem őket, de fölösleges fáradozás, elég felolvasztani a vajat, és mehetnek rá a zsömlék. Kis lángon, 1-2 perceként rá kell nézni, amikor már ilyenek, megfordítani.

Márpedig azért, mert a hő fölfelé száll, és mint ilyen, a nem pirított részeket elkezdi puhítani, és ettől a bucikaink teteje simán megszottyad. Kivéve ha megfordítjuk azokat, mert akkor ott is kapnak annyit , ami ezt ellensúlyozza. Ilyenkor amúgy már elzárom a gázt, elég forró a serpenyő ahhoz, hogy magától elvégezze ezt, és melegen is tartsa a zsömléket addig, amíg:

Ez itt egy 15 dkg-os 100% marha hús. (nem husi, ez nem husi, feleségemnek 5-8 dkg-os laposakat sütök, mert Ő úgy szereti, azok husik, ez a 15-ös, ez HÚS). Tehát ott tartottunk, hogy amíg a bucik alakulnak a hús megfordítása után előszívárgó szaft miatt, én már tudom, hogy ez dejó lesz, és várom, hogy az alja is elveszítse a szép kis rózsaszínét, és legyen olyan, mint a teteje. De mik azok a pöttyök benne?

Ír fekete sörben ázó egészmagos mustár, és wooster szósz, valamint tört színes bors kell a húshoz. Ha egy nagyobb bögrében dolgozzuk ezt össze, akkor maszatolás nélkül lesz a végére egy jó kis vastag pogácsánk, mivel a bögre allja formáz, a tetejét meg mi csináljuk valami evőeszközzel. A lényeg, hogy ne toljuk túl a nedves hozzávalókat. 1 kiskanál mustár, 10 csepp az előbb említett szószból, és 10 tekerés bors. Egyszer elszúrtam a mustárt, sokat tettem bele, túl nedves lett, és szétesedezett a hús tőle. Óvatosan. Kb. az a lényeg, hogy a burgerünk egyben adjon ki valami ízkavalkádot, nem a húsnak önmagában kell eszméletlennek lennie. Elég, ha csak eszméletlenül marha és kész. A bevezetőben említettek alapján itt sem kell semmi beszerezhetetlenre gondolni, síma 20%-os zsírtartalmú darált marhahúst vettem (szegy, és tarja, nem, nem sertés tarja). Vannak jó kis marha-sertés, meg mangalica, meg hasonlók, de ez most a marhás hambi otthoni legyártásáról szólt, azokról majd máskor.

Amikor összeáll a cucc, megy a serpenyőbe a baconok mellé, kb. 4-4 percig sül mindkét oldala. Sózni a serpenyőben szoktam a tetejét, fordítás után is, így elég sót kap, hogy egy harapásban élvezhető legyen, de a belső sózás túlzott nedvesség kiválasztást indítana, amitől szétesne, és elfüstölne a jó kis szaftunk. Inkább legyen "sótlan" egy-egy csak belső falat, de legyen szaftos marha íze.

A képen jól megfigyelhető egymás mellett a hús, és a husi. A baconokat én felezni szoktam, chips-re pirítom, ami nálam annyit tesz, hogy még épp a vállalható kategória elérésén belül fordítom meg, onnantól meg pár pillanat és az utolsó gramm zsír is kisül belőlük, és kész. Ha ez jól van időzítve, akkor a burgerek készültének vége felé érünk ide, ha az ember kezdő, illetve jó fotókat akar lőni, akkor még a nyers hús mellett látszanak a már lassan kész baconokok, és akkor már kicsit kihülve kerül a szendvicsbe a malac.

Ma beszéltük meg pont G-vel, hogy gyakorlatilag a kommersz hambi ízt a saláta-paradicsom-majonéz jelenti, és jutottunk oda, hogy legközelebb csakazért is a BBQ szósz megy majd a zöldségek mellé alulra, a tetejére a majonéz, amivel lesz egyedi a hambink. Az első fotózott próbálkozások alkalmával ez még nem volt így, ezért úgy kezdtem, hogy

Erre jön a koktél paradicsom, a hús, majd a sajt, a hagymalekvár (amit itt épp lefelejtettem), a bacon, és a buci teteje a BBQ-val.

A sajtot a végére hagytam, mert nagy macera, ír vörös cheddart vettem, még ez is fellelhető a nagyáruházak sajtpultjain, igaz már 3000 Ft körüli kg áron, de 3 vékony szelet elég egy burgerbe, és meghatározó élményt ad. Lehet készíteni:

1. a buci tetejére grillezve, ez mókás mert visszafordítva olyan, mintha felfelé folyt volna

2. a húsra fordítás után rátéve, így nem pirul meg, de kap elég hőt a lágyuláshoz

3. a serpenyőbe fektetve, és itt kell észnél lenni, mert kb. 10 mp elég ahhoz, hogy elfolyósodjon, és akkor nincs az a mester aki egyben kiveszi mint szeletet. Viszont így, a baconos, visszamaradott hús-szaftban sülve az igazi.

A hagymalekvárról még annyit, hogy a másik verzió lilahagymával készül, itt is lassú tűz, és olívaolaj a kezdés a só-bors mellett, de a folytatás már balzsamecet, és és édes szója szósz, valamint őrölt kömény. Ez se semmi, tessék kipróbálni.

Néhány kép még kedvcsinálónak ez épp a husis vátozat a nejlonos zsömlével:

Ez meg a húsos, lilahagymás, a bucival: 

Végszó. Hambit csinálni, 2-4 darabszámban nem ördőngősség. A városban bárhol beszerezhető hozzá minden, a hétköznapi árkategória felett pedig már akármit el lehet képzelni. Itt most ki se tértem arra, mi lenne, ha én kevertem volna egy majonézt, vagy BBQ szószt. Tudom, napi 40-50, esetleg 100-as darabszámban mellett, vagy afölött már nem elég, hogy majd megveszem a boltban, beszállítók kellenek, állandó minőség, de az is biztos, hogy a 800 Ft körül árult, hamburgernek nevezett borzalmak (amiket eddig nem teszteltünk, nem is fogunk talán) becsapások, ugyanis kis odafigyeléssel nagy dolgokat lehet véghezvinni.