A Memories of India voltaképpen Szeged második indiai étterme, hiszen a régóta működő Taj Mahal mellett eddig legfeljebb csak elvétve, egy-két vegetáriánus/vegán bisztró étlapján találkozhattunk az indiai konyha valamely fogásával.
A Kárász utcán nyílt vendéglátóhely a Taj Mahal testvére, mivel ugyanaz a tulajdonosi kör áll mögötte. Ami az enteriőrt illeti, a Taj Mahal boltíves téglafalai által teremtett atmoszféra és a kellemes félhomály számomra hitelesebben meg tudta idézni a Távol-Kelet hangulatát, de a korrektség kedvéért azonnal hozzá kell tenni, hogy a Memories of India adottságai teljesen mások. Ez nem egy pincehelyiség, hanem Szeged sétálóutcájának kétszintes üzlete, ahol nemrég még a Bägel House üzemelt.
Marketingre egyelőre nem nagyon költöttek, ami a facebookos kedvelők száma mellett abban is megmutatkozott, hogy a felső teremben méltatlanul kevesen voltak. Rajtunk kívül összesen két másik asztalnál ültek.
Egy összehasonlítást hozva, pár nappal később (szerda este) a Vígszínházhoz közeli Pándzsáb Tandoori étteremben szinte alig volt szabad asztal. Nagyobb felhajtást kellene csapni maguk körül, az ételek ugyanis finomak.
Az indiaiak szeretik az erős, fűszeres ízeket, ezért ajánlott egy mangó lassi rendelésével indítani, hiszen ez a hűsítő joghurtos ital nemcsak krémesen finom, de varázslatos módon csillapítja a csípősséget is. Vigyázat! A vindaloo rettentően erős! Pánikra azonban annak sincs oka, aki nem rajong a kapszaicinért, a legtöbb ételt úgy is el tudják készíteni, hogy az egyáltalán ne vagy csak éppen csípjen.
A tandori csirkét fűszeres, joghurtos szószban pácolják sütés előtt, aminek köszönhetően a bőre finoman ropog a rákaramellizálódott páctól, belül viszont elképesztően puha és szaftos marad. A káposztaágyon tálalt sült csirkét gőzölgő tányéron tették elénk.
A csirke tikka masala joghurtos, fűszeres szószban pácolt, majd megsütött csirkemellet takar, amit paradicsomos-tejszínes szószban tálalnak. A népszerűségét annak köszönheti, hogy szaftos és még éppen kellemesen csíp. Köretként minden fogás mellé jázmin rizs érkezett, méghozzá annyi, hogy a felét sem bírtuk megenni. A másik étteremmel ellentétben itt nem lehetett a köreteket szabadon cserélgetni, így a vajas naan kenyeret már nem tudtuk megkóstolni.
Az utolsó főétel egy marhahúsos biryani volt, ami a rizses hús indiai változata. A porcióra ezúttal sem lehetett panasz. Bölcsebb lett volna nem az egészet befalni, ehelyett egy újabb ágyban forgolódós éjszakát szereztünk magunknak. A rizshez rágós marha helyett puha, omlós húst kaptunk. A marhahús egyúttal arra engedett következtetni, hogy az étterem nem hindu.
A desszertek közül elsőként egy gulab jamun-ra esett a választásunk. A grízből és tejporból gyúrt gombócokat olajban kisütik, majd fűszeres szirup fürdőben szervírozzák. A gombócok akkor a legfinomabbak, ha rendesen megszívták magukat a zöld kardamomos, rózsavizes cukorsziruppal.
A kheer, avagy indiai rizspuding egy jóval kímélőbb édesség, amit kardamommal ízesítenek, majd mazsolával és mandulaforgáccsal szórnak meg. Bevallom, nekem ez a könnyedebb desszert jobban esett a lukulluszi lakoma végéhez közeledve.
A vacsora végén teli hassal és pozitív élményekkel távoztunk. A kedves és segítőkész kiszolgálás a szokásosnál is jobban jött, mivel az ételek nevét mindenféle leírás vagy magyarázat nélkül "vésték" az étlapnak ideiglenesen kikiáltott nyomtatott papírra. Remélhetően hamarosan változások lesznek ezen a téren, hogy a rendelés ne jelentsen kihívást azok számára sem, akik esetleg még csak ismerkednek az indiai konyhával.
