Eszünk. Iszunk. Jól megírjuk!

Sunseaty

Pajta Street Food, Békéscsaba

Ahol nem csak a kerítés, de még a hamburger is csabai kolbászból van

2018. január 21. - kormosgergo

Az óév utolsó napjait az ilyenkor szokásos, zajos szilveszteri programok helyett inkább pihenéssel töltöttük a Békés megyei Gyopárosfürdőn, ahol kétféleképpen lehet ilyenkor elütni az időt: fürdéssel és evéssel. Hiába, minden jel szerint mi is öregszünk. A vacsorát az orosházi Brill Csárdába fizettük be, de pár nap után belecsömörlöttünk a rengeteg csülökbe, rántott karajba és gombába, ezért úgy határoztunk, hogy irány a Pajta Street Food, azaz a környék egyik legjobb street food lelőhelye. 

img-56b13b8559369599afffdf0ff17e9900-v.jpg

A helyszín a Csabai Rendezvénypajta a Gyulai út mellett. Éppen csak elhagytuk a Békéscsaba táblát, amikor jobb kéz felől a szemünk elé tárult a Kolbászházból és az óriási pajtából álló épületegyüttes. Ahogy közelebb értünk az épület még hatalmasabbnak tűnt, valósággal fölénk tornyosult. img-cdbefecaafcbcb341cf0cf8c90a50c35-v.jpg

Az épület konkrétan akkora, hogy a melegedő és a konyha mellett egy kisebb méretű jégpályának is otthont ad a téli időszakban. Miközben a belül kialakított faházikók egyikében az ételek nagy gonddal készültek, addig a szemközti oldalon lévő melegedő egy kellemes hütte-látogatásra invitált bennünket. 

img-2dec1e736f4e06a2c72960fd81e628e7-v.jpg

A melegedő atmoszférája ugyanis egészen az alpesi sípályák fából készült kunyhóiba repít képzeletben. A jól felfűtött, karácsonyi égőkkel bevilágított belső térben csak úgy pezsgett az élet. Az emberek forró italokkal igyekeztek felmelegíteni a hidegben átfázott testüket, a levegőt forralt bor illata töltötte be, az asztalok mellett pedig (ha nem is síbakancsok) ledobott korcsolyák hevertek.

img-56b13b8559369599afffdf0ff17e9900-v.jpg

A berendezés bájos részletgazdagsága segített abban, hogy hamar otthonosan érezzük magunkat. Különösen megfogott a fogason lógó régi fűzős bőrkorcsolya és az antik kredenc, amelyhez hasonlót talán már csak nagymamáink vidéki ebédlőjében, konyhájában láthatunk. 

img-df44f430f3d910cdb09c934622abb2a5-v.jpg

img-2c0c806458666013e388093146184ebc-v.jpg

img-fd523c379706f86e1096e08905485d94-v.jpg

A híres csabai kolbász szülőföldjén, nem is választhattunk mást mint a Kolb burgert. A szendvics különlegessége a húspogácsa, amit kolbászból gyúrnak. Az íze jólesően csípős, füstös és csak éppen annyira köményes, hogy az még érezhető legyen. Ehhez a paprikás ízvilághoz társul az ugyancsak helyi specialitásnak számító markáns ízű brindza, vagy más néven erős túró. Érdekesség, hogy bár a brindza eredetileg juhtejből készül, Békéscsabán tehéngomolyából készítik. 

img-8abfde14c01ed502e12ac9dd54064dda-v.jpg

A burgerbe került még a ház szószából, sok finom szalonnapörc, valamint paradicsom és savanyú uborka is. A zsemle a laposabb, sósabb vonalba tartozik. Érezhetően kapott némi pirítást a rostlapon, ennek ellenére egy idő után átjárta a jófajta kolbászzsír. Az étkezés vége felé már az államról is csöpögött a szaft, de ez a legkevésbé sem zavart, ekkorra már teljesen belefeledkeztem az evésbe. Köretként ropogósra sütött házi chips érkezett, ugyanolyan papírba csomagolva mint a burgerek. 

img-f93e50d4dce421fd4b095584f2ecb48e-v.jpg

A másik választottunk a Tarka burger lett, ami magyar tarka marhahússal, érlelt cheddarral, házi szószokkal, lilahagymával és baconnel kecsegtetett. Ez a burger már a hagyományosabb, kalácsosabb jellegű buciban érkezett. A húst teljesen átsütik a helyi szokásoknak megfelelően, de természetesen igény szerint médiumra is elkészítik. A cheddar kellemesen fanyar, a bacon ropog, a szószok pedig visszafogottan kísérik a kiváló húst. A lilahagymán ecet érződött, amitől egy lágy savasságot is kapott a fogás. Került még bele uborka és saláta is az egészség jegyében. Összességében nagyon ízlett, de a Kolb burgerrel ellentétben a jóval visszafogottabb ízvilág jellemezte.

img-3bfa808325203a4af603472b409a3f22-v.jpg

img-35a30902601bf8a9167cb16e59e3a423-v.jpg

A Kolb burger 1 200, a Tarka burger pedig 1 500 forintba kerül, ami a fővárosi árakhoz képest nevetségesen alacsony, főleg ilyen minőségben. Némileg árnyalja a képet, hogy a már említett chips-burgonyáért külön 350 forintot kell fizetnünk, de bármelyik burger kérhető menüben is krumplival és egy dobozos üdítővel plusz 500-ért. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sunseaty.blog.hu/api/trackback/id/tr1613547315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kormosgergo 2018.01.24. 15:47:53

Most olvastuk a Mamával, Profi írás nagyon megkívántuk a Burgereket, és jó , otthonos a hely!
Irány Békéscsaba!Kormosné Zsuzsa
süti beállítások módosítása