Eszünk. Iszunk. Jól megírjuk!

Sunseaty

Győri burger-körkép

Westy BRGR és Chili's Burger

2017. november 05. - kormosgergo

Az október 23-ai hosszú hétvégét Győrben töltöttük, egyúttal meglátogattuk két régi barátomat is, akiket Szegeden ismertem meg, de idő közben valamilyen úton-módon a "folyók városába" sodorta őket az élet. Persze már jó előre nekik szegeztem a kérdést, hogy merre vannak a legjobb hamburger-lelőhelyek a környéken. Míg az egyikőjük a Chili's Burgert ajánlotta, addig a másik a Westy BRGR nevű helyhez ragaszkodott. Így hát mit volt tenni, mindkettőt alaposan leteszteltük, hogy átfogó képet adhassunk nektek.

img-5005.JPG

Chili's Burger

Első napunkon győri szállásunkról Pannonhalma felé vettük az irányt, hogy az esőtől mentes időjárást kihasználva bebarangolhassuk a bencés főapátság előtt elterülő arborétumot. A belvárosból a 82-es út felé igyekezve, a Nagy Imre utca jobb kéz felőli oldalán pillantottuk meg a keresett gyorséttermet. Egyszerű, de barátságos, két helyiségből álló belső tér és nyüzsgő sokaság fogadott az egykor láthatóan lakásként használt épületben. A rendelést a nyitott konyhaként is üzemelő előtérben tudjuk leadni, és ide is kell visszajönnünk a kész burgerekért. Az ételek nem várt gyorsasággal készültek el a rengeteg vendég és kiszállítás ellenére. 

chili_s.png

joooo.png

prémium bacon burger helyben sütött, friss és puha zsömléje és a 120 grammnyi színtiszta marhahús már önmagában meggyőzött minket arról, hogy jó helyen járunk. A halvány rózsaszínűre sütött húspogácsát ügyesen, éppen csak annyira fűszerezték, hogy a marha karaktere érezhető legyen. Ugyanez a visszafogottság jellemző az enyhén sós, bazsalikomos fetasajtkrémre és a bucira kent éppen csak fokhagymás aiolira. Gondosan odafigyeltek arra, hogy egyik íz se nyomja el a másikat, mindegyik érvényesülni tudjon. A legnagyobb dobást a sós és édes ízek harmóniáját megtestesítő nádcukorral kandírozott bacon jelentette, amit magában is bármikor el tudnék ropogtatni. Zöldségeknek sem voltunk híján; paradicsom, ruccola és lilahagyma gondoskodott vitamin-utánpótlásunkról. 

img-4924.JPG

img-4943.JPG

A húsimádók feltétlenül kóstolják meg a BBQ oldalas szendvicset. Ez tulajdonképpen egy baguette, lassú tűzőn sült sertéshússal és házilag készített barbecue szósszal. A barbecue szósz kellemesen édes, a hús pedig omlósan puha és szaftos. A baguette a pirításnak köszönhetően a rengeteg szósz és szaft ellenére is kellemesen ropogós tud maradni. Az étlap szerint a szendvicsben kellett volna lennie a majonézes káposztasalátának is, de coleslaw helyett inkább csak némi reszelt káposztával és répával találkoztunk itt-ott. Hiányérzetünk ennek ellenére nem támadt, mivel egyrészt annál több jutott a friss ruccolából és az isteni, néhol egészen nagy levelekben meghagyott karamellizált hagymából, másrészt ebben a pulled pork szendvicsben egyértelműen a szálaira omló oldalasé volt a főszerep. 

img-4938-1.JPG

Westy BRGR

A város talán legismertebb terén, a Széchenyi téren találjátok meg, de mint megtudtuk, a Lloyd-palota épületéből hamarosan pár utcával arrébb, a szintén belvárosi Király utcába költöznek. Az óvárosban sétálgatva, mi is könnyedén rábukkantunk; remek tájékozódási pont a bencés szerzetes, költő Czuczor Gergely és unokatestvére, a feltaláló Jedlik Ányos közös szobra. Úgy tudjuk, hogy a Mosoni-Duna vizén állomásozó hajóétterem is hozzájuk tartozik, de a Móricz Zsigmond rakpartig sajnos már nem jutottunk el, így annak konyháját nem volt alkalmunk kipróbálni. 

jedlik.png

belterr.png

Kívül néhány asztalból álló terasz, belül pedig egy kétszintes helyiség várakozik az éhes vendégekre. A földszinti vendégtér erre kialakított részében sülnek a burgerek, és itt tudjuk a rendelést is leadni. Már túlságosan hűvös volt ahhoz, hogy a teraszon üljünk le, ezért az emeleten lévő óriási raklapasztaloknál foglaltunk helyet. A felfelé vezető lépcső legalsó fokát ki kell húzni mielőtt elindulunk, különben jó nagyot hasalhatunk tálcával a kezünkben. Erre egyébként tábla is figyelmeztet. (Az emeleten sajnos elfelejtettünk képet készíteni, de a facebook oldalukon találtunk szerencsére egyet.)

emelet.jpg

Csaknem minden hamburger három változatban kérhető. A csajos 100, a pasis 200, a piedone pedig 500 grammos húsadagot jelent. Megnézném, hogy ezek után melyik férfitársam mer 100 grammos porciót kérni! A burgereket amerikai autókról nevezték el, az én választottam például a Chrysler BBQ Crossfire nevet kapta. A kétszer darált húspogácsa ízletes, közepesre sütésnél a marha minden szaftja benne marad. Mi külön kértük, hogy medium legyen, mert alapjáraton jobban átsütik.

20171022_142602.jpg

A háromszor kelesztett buci remek állagú és textúrájú volt, a széle viszont megégett és hiányzott némi szósz is a kalapjáról, hogy ne legyen száraz. A burger egyik különlegessége a baconkaloda, vagyis, hogy a húspogácsát és a zöldségeket (aprított paprikát, paradicsomot stb) is baconszeletekbe tekerik sütés előtt, így az eljárás eredményeként az összesült ízeknek köszönhetően egy komplexebb ízképet kapunk. Aki ilyet rendel, az számítson rá, hogy az elkészítése hosszabb időt vehet igénybe a lassabb sütési folyamat miatt.

img-5008.JPG

Ha azt gondolnánk, hogy mindezt már nem lehet fokozni, hát nagyot tévedünk, ugyanis a burger megalkotói ropogós sült hagymával és - kapaszkodjatok meg - szarvasgombával ízesített sajttal tették fel az i-re a pontot. A bacon ízletes és szaftos, mivel nincs teljesen ropogósra sütve. A kellemes roppanósságot a pirított hagyma adta a fogásnak, amiből tetemes mennyiséget szórtak a húspogácsa tetejére. A szarvasgombás sajttal pedig már az ötödik alapíz, az umami is megjelent a "szendvicsben". Hajszál híján tökéletes burgerrel volt dolgunk, és az a hajszál is csak a szószhiánynak tudható be. 

img-5011.JPG

A Chili's Bugerben a premium bacon burger 1 480 forint, a BBQ pulled pork szendvics pedig 1 650 forint. A Westy BRGR szarvasgombás-baconkalodás burgere 2 590 forintba került. Negatívumot nemigen tapasztaltunk, legfeljebb azt tudnánk megemlíteni, hogy a vendégtérrel egy légtérben található konyha miatt az ételszagok mindkét helyen beszorulnak. Mindazonáltal a Chili's Bugert és a Westy BRGR-t is nagyon ajánljuk, mert a választék széles, a burgerek pedig amellett, hogy finomak, rendkívül nagy fantáziával készülnek. Igazán büszkék lehetnek a győriek arra, hogy két ilyen hamburgerezőjük is van. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sunseaty.blog.hu/api/trackback/id/tr7913047970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása