Eszünk. Iszunk. Jól megírjuk!

Sunseaty

Kispiac Étterem: Hamburger és egyéb finomságok

2016. augusztus 29. - Bandit81

Nem lehet újdonság senkinek, hogy szívesen járunk át Hódmezővásárhelyre, legyen szó akár egy jó kis ebédmenüről, vagy egy nagyobb családi rendezvényről, hiszen Istvánék Kispiacában nem csalódtunk eddig sosem. A legjobb dolog az egészben talán az a folytonos változatosság, ami az előbb említett napi menükben is tetten érhető, de az étlap félévenkénti rendszeres megújulásaiban teljesedik ki igazán. Ha jön az új szezon, jönnek az új fogások.


img_20160706_160025.jpg

Ahogyan eddig is, részletes bemutatók mellett - a teljesség igénye nélkül - kisebb ajánlásokkal tennénk egyszerűbbé az arra járó olvasók dolgát.

rozsa.jpg

A szörpök közül újdonságként a rózsát emelném ki, ami annyira házi, hogy az üzemeltető család nagymamája készíti. Volt alkalmam beleszagolni a szörpös üvegbe, azt kell mondjam, teljességgel elvarázsolt, de az asztalra kerülve se semmi, hiszen még egy kis rózsavízzel is felturbózzák.  A levesek közül a málnalevesről essen szó, aminek a természetes édessége mellett mégis a savasságát emelném ki. Nagyon nehéz dolog úgy egyensúlyozni az ízekkel, hogy egy desszertnek is beillő fogás mégis az üdítő savaival alkosson maradandó élményt. A két kis panna cotta torony pedig a helyre jellemző játékok egyike, van egy levesünk, ami bár teljesen selymes, mégis rusztikus a gyümölcs természetességével, és ezt ellensúlyozza a panna cotta végletekig lágy íze, amiben a kókusz is inkább csak egy felhang, nem övé az irányító szerep. Málnalevest ilyen furfangossá tenni, igazi művészet.

img_20160705_145531.jpg

Volt egyszer egy "Amerikai hétvége", és annak egyik sikerszereplője a BBQ marha oldalas vissza is tért az étlapra, most viszont, a megújulás jegyében marhanyak lett az alany, a színvonal pedig, ha lehet mondani, tovább emelkedett. De ne ugorjunk ennyire előre, maradjunk még (a vasárnapnál, a'la Kispál) a kaptafánál, és nézzük meg a burgereket!

Burgerből rögtön kettő van, egy névadó, és egy Deluxe változat. Az étlap a Kispiac burgert még egy "meredekebb" változatban, uborkadzsemmel hozza, a felszolgáló viszont BBQ szósszal, mivel István elmondása szerint az egyébként a kapros-vajas burgonyával tálalt lazacfilé mellé remekül illő dzsem a burgerben nem akart az elképzelése szerint működni. Sebaj, az "alap" burger ugyanis a klasszikus, sajt-bacon-BBQ módon is kiváló. A hús talán a legérdekesebb, és legkiemelkedőbb pontja is egyben (és milyen szerencse is ez egy burger esetén) hiszen alig fűszerezve, a darálóból gyakorlatilag gyúrás nélkül kerül porciózásra, így 20 dkg-os súlya ellenére rendkívül "légies". 20 dkg hús hogyan lehet könnyű, teheti fel a kérdést persze mindeki, de ha végiggondoljuk a burgerpályafutást, akkor bizony be kell látni, hogy tapasztaltunk már 12 dkg-os húst olyannak, ami gumis volt a túl sok gyúrástól, és elvette a többi hozzávalótól a figyelmet a hagymás, és egyéb oda nem illő tulajdonságai miatt. Itt erről szó sincs, a burgerbe harapásnál oda tudunk figyelni minden egyes taktusra, például arra is, hogy a szemes mustár a burger alján bizony nem a legolcsóbb fajta. A lilahagymalekvár gyakorlatilag megkoronázza a fogást, a felső buci-félre kent BBQ szósz alatt, a burger lényegének lezárásaként pihen a sajton. Nedvesség tartalma elenyésző, inkább mondanám lilahagyma koncentrátumnak, édeskés, dzsem állagú. Más állag esetén hányolnám a meredekebb fűszerezést, így viszont önmagában megállja a helyét.

Egy szempontból mégishiányérzetem van, és itt visszatérünk megint egy szóra a BBQ nyakhoz. A burgerek ugyanis salátával érkeznek, míg a nyakas egy kiváló coleslaw társaságában. Ha a kettő összejönne, nem tudom mit kívánhatnék még!

Térjünk át a Deluxe burgerre, aminek a kóstolása után István lehet félreértett a mondandóm előadásakor. Én ugyanis az állandóságra a változásban mint erényre szerettem volna rámutatni, Ő viszont úgy láttam kritikaként élte meg mondandómat. Van itt ugyanis egy kiváló rukkolás steak, amihez a fűszervajon kívül egy éppen pirított vargányaszelet is társul, illetve egy fogas étel is szerepelt korábban az étlapon fokhagymás majonézzel, ráadásul egyik korábbi kedvencem, a gorgonzolás tarja-steak is visszaköszön most.  Ez a három kiváló hozzávaló találkozott most a Hamburger Deluxe változatában, és azt kell mondjam, a környék egyik legkomolyabb versenyzője született meg a nehézsúlyban ezzel. De miért nehézsúly?

A sült fokhagymás majonéz édeskés, a gorgonzola átható íze a vargánya földességével nem éppen egy light csoport. Akár mindegyikre külön is fel lehetne fűzni egy burgert, de így fúzióban már végképp ütősek. A buci egy lapos, tömör, nagyon jól pirított, kalácsos szerkezetű, de cseppet sem édes, fekete szezámmal szórt darab. A csónakburgonyára hasonlító köret ropogós, friss, kiváló kísérő.

A már beharangozott BBQ marhanyak egy meglehetősen "combos" fogás, még ha a burgerek mellé oly rendkívüli módon kívánkozó coleslaw könnyít is a tányéron. A kiváló vastagságú, szaftos hússzelet vízfürdőben kezdi a hőkezelést (sous vide) és a hely ezer hozzávalóból készülő BBQ szószával történő leöntés után sütéssel fejezi be. Mindezektől rendkívül zamatos lesz, eddig 2-3 alkalommal ettem belőle, de sosem okozott csalódást. A coleslaw krémes, nem vizes, ropogós, friss. Itt steak burgonyát tálalnak a hús mellé, ami a káposztasalátával remekül kíséri a húsélmény élvezetét. A BBQ szószt próbáltam megfejteni, de nem sikerült teljes mértékben azonosítani, egyszerűen túl komplex.

Ha jut hely még desszertnek - és jusson - akkor a Kispiac szufléjával a mellé tálalt feketeribizli sörbettel újfent a helyre oly jellemző kettős játékra emlékeztetve zárhatjuk ételsorunkat. A sorbet egy gyümölcskoncentrátum, a szuflé pedig csokisabb, nehezebb nem is lehetne.

Az új étlap még számos felfedeznivalót tartogat, idővel egy újabb összefoglalóval fogunk jelentkezni!

Összegezve az eddigi Kispiacos élményeket, azt kell mondjam, hogy továbbra is csak ajánlani tudom a vásárhelyi kirándulást, gyakorlatilag bárhonnan. Érkezzünk ebédre, vacsorára, nem fogunk csalódni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sunseaty.blog.hu/api/trackback/id/tr7311610626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tom656 2016.08.29. 21:16:46

Kár, hogy mára már bezártak! Már indulnék is.
süti beállítások módosítása