Eszünk. Iszunk. Jól megírjuk!

Bali ízei, avagy nászút az Istenek szigetén

2019. május 31. - kormosgergo

Régóta dédelgetett vágyam volt egyszer eljutni az Istenek szigetére. Végül a sors úgy hozta, hogy a nászutunkat ezen a mesebeli helyen tölthettük el. A kéthetes álomút során sok mindent megkóstoltunk és kipróbáltunk, amit nektek is megmutatunk.

img_e1659.jpg

Tovább

Szegedet is ellepték a kockafánkok: The Box Donut

A fánknak ezernyi arca van: lehet kerek vagy forgács alakú, lyukas vagy mázas, töltött vagy töltetlen. Készülhet égetett tésztából, élesztővel vagy anélkül. Egy biztos: a sok színben pompázó kockafánkok Budapesten egyet jelentenek a The Box Donut névvel. És már nem csak Budapesten. Két hét telt el az első szegedi üzlet megnyitása óta, ideje volt hát ellátogatni hozzájuk.  

img_0059.JPG

Tovább

Steak- és borkóstoló a Famous-ben

A korábbi sikerekre tekintettel február végén harmadik alkalommal is megrendezésre került a nagy szegedi steak- és borkóstoló. A gasztronómiai est szervezője és házigazdája ezúttal is a Famous amerikai étterem volt. Az első és a második alkalmat elszalasztottuk, még egyszer nem követhettük el ugyanazt a hibát. 

1_2.JPG

Tovább

A legédesebb helyek Szegeden

3 + 1 cukrászda Szegeden, amit kár lenne kihagyni

A szegedi cukrászda-kultúra gyökerei a régmúltba nyúlnak vissza, elég csak az 1870-es években alapított és ma is működő Virág Cukrászdára gondolni. A választék jóllehet a mai napig bőséges, mégsem mindenhol azonos minőséggel találkozunk. Ha nem akarunk lyukra futni, érdemes először tájékozódnunk, ugyanis nem biztos, hogy azokon a helyeken találjuk a legfinomabb édességeket, amelyek az arcunkba tolják magukat. Ehhez nyújtunk segítséget legújabb cikkünkben, megmutatva, hogy melyek a mi kedvenc sütilelő helyeink a napfény városában. 

kezdo_4.jpg

Tovább

Tatai gasztrotúra

Az október 23-ai hosszú hétvégén felkerekedtünk, hogy a tavak városában töltődjünk fel. A nap kellemesen sütött, az ősz a legszebb arcát mutatta. Talán csak egy dolog jobb annál, mint az Öreg-tó partján sétálgatva gyönyörködni a sárguló falevelekben, mégpedig, ha utána valami finomat ehetünk. Tata nem csak szép és gazdag történelmű, de gasztronómiai szempontból is rendkívül sokszínű. Lépten-nyomon egy étterembe, csárdába vagy pizzériába botlik az ember, ezért a választás egyáltalán nem egyszerű. Ha nem tudnátok eldönteni, hol egyetek, most adunk pár tippet!

9ab2c363-61cd-416a-a974-00385fcfa153.jpeg

Tovább

Rudi & Fickó

Nehéz belekezdeni a szélesebb portfólióval rendelkező helyek leírásába. Számos oldalról megközelíthetőek, a koncepció sem darabolható szét tárgyilagos leírással. Mégis kell valamilyen sorvezető, legyen ez most az idő múlása. Reggel kávé, péksütemények  Délelőtt egy komolyabb késői reggeli. Ebédre szendvicsek, krémek. Este pizza. Válogatott borok, saját ihletésű sörök, és mindezek mellé az egyre hidegebb időben forró csoki, illetve a nyárra visszatekintve csodálatos fagyi desszertként. A sok érdekesség miatt néha át is fogom adni a szót Gergőnek, nem egy emberes feladat ennyi mindent bemutatni.

img_20180906_115913_hdr.jpg

Nos, a felsoroltakat lefedi a Rudi és Fickó, méghozzá nem megszokott minőségben! Sorolom, hogy miért, de előtte egy kis eredettörténet.

Tovább

Leteszteltük az újra megnyitott Hágit

Több évtizedes szünet után végre újra élet költözött a Kelemen utcai Hági étterem és sörkert falai közé. A nagy múltú étterem udvara májusban tárta ki hatalmas rácsos kapuját a szegediek előtt. 

img_0055.JPG 

Tovább

A szegediek örülhetnek az első vidéki Zingnek

Felkötheti a gatyáját Szegeden a Meki és a Burger King. A napfény városában nyílt meg ugyanis az első Budapesten kívüli Zing, méghozzá nem máshol, mint a dóm melletti Aradi vértanúk terén. Nekünk sem kellett több, azonnal felkerekedtünk, hogy megnézzük, milyen is a Zing Burger első vidéki egysége. 

img_0205.JPG

Tovább

Egy tuti tipp vegánoknak Szegeden

Bemutatkozik a Vegazzo Vegan Bistro & Juice Bar

A vegetáriánus életmód és a veganizmus egyre népszerűbb manapság, ezért fontosnak tartjuk, hogy a különböző vegetáriánus csoportok is megismerjék a lehetőségeiket a napfény városában. Legújabb sorozatunkban Szeged általunk legtutibbnak tartott "zöldhullámos" helyeit mutatjuk be. Elsőként egy olyan étterem következik, ahol az ételekért még a húsimádók is rajongani fognak. 

vega_01_mas_1.jpg

Tovább

Kitört a séfháború Szegeden

Szerencsére ez a harc nem az értelmetlen pusztításról, hanem az alkotásról és a kreativitásról szólt. Március 24-én ugyanis nem mindennapi eseményen vehettek részt a szegediek. A Monster Downtown séfje párbajra hívta a médiában mostanság gyakorta felbukkanó Sass Danit. Szabályos provokáció volt ez, pont annyira pimasz húzás, hogy Dani kénytelen legyen kötélnek állni. A Konyhafőnök című műsorban egészen a döntőig menetelő gasztroarc pedig felvette a kesztyűt. Nézzük, mi sült ki belőle! 

29542510_1677613038985617_8256200666999421887_n.jpg

Tovább