Eszünk. Iszunk. Jól megírjuk!

Sunseaty

Megkóstoltuk Szöged Kávéját

2022. május 21. - kormosgergo

Javában dübörgött a Szegedi Borfesztivál, a belvárost két év szünet után újra ritkán látott embertömeg lepte el, amikor is Szeged Város Borának megválasztását követően nem sokkal megjelent Szöged Kávéja is. A kezdeményezést már jó ideje figyelemmel kísértük, így alig vártuk, hogy megkóstolhassuk a hosszas kísérletezés eredményeként elkészült nedűt.  

_dsf2619_52095743876_o.jpg

Az egész úgy kezdődött, hogy a Kék Elefánt kávézó és az Alkimista Kulináris Műhely tulajdonosai összedugták a fejüket, hogy valami igazán különleges dologgal lepjék meg a szegedieket. Egy olyan kávé alapú ital megalkotása volt a cél, ami hűen tükrözi a környékbeli emberek ízlésvilágát. Annak érdekében, hogy a kávékülönlegesség tényleg a szegediek közreműködésével készülhessen el, az alkotók komoly kihívás elé állították magukat: az alapanyagokat szavazásra bocsátották. 

_dsf2584_52095743736_o.jpg

Katkó Kriszta és Jarjabka Zoltán egyáltalán nem vették megúszósra a mutatványt, ugyanis az általuk közzétett terjedelmes listában olyan szokatlan hozzávalók is szerepeltek, mint a szegedi fűszerpaprika, a chili vagy az ananász. A voksokat három hozzávalóra lehetett leadni, és a három legtöbb szavazatot kapott alapanyagnak, legyen az bármilyen extrém is, meg kellett jelennie az italban. Az ananász és a pirospaprika szerencsére nem nyerte el a nagyközönség tetszését, az áfonya-fahéj-pisztácia hármasa viszont éppen csak lecsúszott a dobogóról. A szavazók bölcsességét és ízlését dicséri, hogy a győztes alapanyagok, vagyis az étcsoki, a málna és a vanília nemcsak egymással, de a kávéval is harmonizálnak. 

_dsf2600_52095982459_o.jpg

Aki ismeri Jarjabka Zoltánt, a Kék Elefánt kávézó mindig kedvesen mosolygó tulajdonosát, az jól tudja, hogy az ital alapja csakis specialty kávé lehet, amely jelen esetben espresso formájában kerül a csinos burgundi kehelybe. Az ital egyébként megjelenésre koktélosan elegáns, ami nem meglepő, hiszen az Alkimista Kulináris Műhely tematikus gourmet vacsoráit megálmodó Katkó Kriszta az ízek és textúrák mellett nagy tehetséggel kombinálja a különböző formákat és színeket is. A nedves feldolgozású etióp kávé a berlini Populus Coffee pörkölőtől érkezik, és epres, málnás, rózsavizes ízjegyei szépen összecsengenek a lágy tejhab tetejére szórt liofilizált gyümölcsökkel. Ezeket a másodlagos jegyeket persze nem könnyű kiérezni egy tejet és étcsokoládét is tartalmazó kávés italból, de azért nem is lehetetlen. Itt a lehetőség, hogy mindenki próbára tegye a saját érzékszervi képességeit. Van egy titkos hozzávaló is, amit senkinek sem árulnak el, de ki lehet találni. A helyes megfejtéseket a baristák elismerő mosolygással díjazzák. A feladat egyáltalán nem könnyű, mivel a titokzatos alapanyag szépen belesimul a kerek ízvilágba, alig észrevehető csípős lecsengést kölcsönözve annak. 

_dsf2623_52096245015_o.jpg

A végeredmény egy elmélyült, ráérős ízlelgetésre ösztönző, komplex és kellemes nyári kávés frissítő lett. Érdemes a kortyolgatás mellett olykor kiskanállal is kóstolgatni, hogy minél több ízt felfedezzünk benne. Szöged Kávéja 1.190 forintba kerül, és egy hónapig biztosan elérhető lesz a Fáncsiban, de olyan tervek is vannak, hogy a receptet más kávézóknak is átadják, hogy az ital tényleg az egész város kávéja lehessen. 

Cím: 6720 Szeged, Klauzál tér 5. 

Fotó: Bálint András / Szegeder

A bejegyzés trackback címe:

https://sunseaty.blog.hu/api/trackback/id/tr8917836629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása