Eszünk. Iszunk. Jól megírjuk!

Sunseaty

Cloē Cafe Szeged

Lányok, irány Szeged legcsajosabb kávézója!

2021. november 12. - kormosgergo

Létezik egy kávézó, ahol a fal rózsaszín, a kávéba szárított rózsaszirmot szórnak, és az ételek/italok egy része kollagénnel készül. Egy hely, amitől még Doktor Szöszinek is leesne az álla. Ezt a helyet úgy hívják, hogy Cloē Cafe. Az első fővároson kívüli Cloē pedig nem máshol, mint Szegeden nyílt meg, úgyhogy vettük a bátorságot, és leteszteltük nektek. 

cloe_szeged_kezdokep.jpg

fotó: Temesvári Zsuzsanna 

Muszula Tímea neve ismerősen csenghet a hölgyek körében, hiszen az általa megálmodott Laura Virág immáron 55 ezer követővel bír a legismertebb közösségi oldalon. A fiatal vállalkozó sikerét részben egyedi stílusának köszönheti, ugyanis nem csupán az órási hype övezte virágüzletével, de a Cloē Cafe névre keresztelt kávézójával is sikerült valami igazán egyedit és figyelemfelhívót alkotnia. Ráadásul Tímea itt még koránt sem állt meg, ugyanis a most debütáló szegedi kávézót a tervek szerint egy győri és egy milánói üzlet követi majd.

A szegedi egységet a Kárász és a Kölcsey utca sarkán találjátok meg. A rózsaszínű lufikkal szegélyezett ajtóban állva még eldönthetitek, hogy beléptek-e. Ha megteszitek, másodpercek alatt egy olyan alternatív valóságban találjátok magatokat, ahol a ruby csokis csiga rózsaszín tányéron érkezik aranyporral megszórva, és ha mindez nem lenne elég, aranyszínű evőeszközzel fogyaszthatjátok majd el. 

belter.JPG

A kínálat gerincét a csigák (kakaós, pisztáciás, juhtúrós, Cloé Ruby csokis, Cloé pisztáciás) és a különböző torták, édességek adják. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Cloé tortához hasonló eperrel, pezsgőkrémmel, kollagénnel és ruby csokoládéval készült édesség nem sok cukrászda és kávézó kínálatában van jelen, de pisztáciás-rózsalekváros kockával sem találkoztam még korábban.

img_2495_1.JPG

A sütemények és a csigák mellett különleges croissant-os szendvicsekből is válogathatunk, de kipróbálhatjuk a sonka-sajttálat is vagy a Cloé krémválogatást friss zöldségekkel és kenyérválogatással. Italok terén a Solan de Cabras-ra hívnám fel a figyelmet, ami hazánkban egy nem túl gyakori ásványvíz, illetve a Cloé szépítő vízre, ami kollagénnel készül a gyönyörű arcbőr érdekében.  

A Cloe ruby csokis csiga nálam jelesre vizsgázott: a finom leveles tésztát rózsaszín csokis öntettel és rengeteg pisztáciával dobták fel. A csiga középen puha volt, kifelé haladva pedig egyre jobban ropogott. A rózsaszín csokoládé egyáltalán nem volt geil, sőt egy kicsit talán savanykásabbnak tűnt a hagyományos csokinál. Megkóstoltuk az áfonyás sajttortát is Oreóval, amiből bármikor be tudnék vágni egy szeletet. Egyedüli negatívumként azt tudnám megemlíteni, hogy a cortado túl forró volt, így azt csak a süti elfogyasztása után tudtam meginni.

img_2519.JPG

img_2523.JPG

img_2517.JPG

Eleinte finoman szólva is "tájidegennek" éreztük magunkat, mert rajtunk kívül csak csinosan kiöltözött hölgyek tartózkodtak a kávézóban, ráadásul egy szimpla kockás ingben voltam, Zoli meg a "feketét feketével" stílust képviseli. Hálistennek a kiszolgálók kedvessége, és az, hogy a sütik finomak voltak, segített, hogy pillanatok alatt teljesen feloldódjunk. Megérte-e ellátogatni hozzájuk? Mindenképpen, mert bár férfiként nem lesz a törzshelyünk, mégis egy egyedi, már-már szürreális élmény volt. Biztosra veszem, hogy a Cloē Café a szelfizni vágyók és az igazán csajos csajok kedvenc találkozóhelye lesz.  

A bejegyzés trackback címe:

https://sunseaty.blog.hu/api/trackback/id/tr3216748428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kormosgergo 2021.11.15. 11:52:25

Sajnos a fotókról ítélve nem barátságos a sok rózsaszín ellenére sem.

Púder helynek érzem ahogy a színe is mutatja.
süti beállítások módosítása