Eszünk. Iszunk. Jól megírjuk!

Szegedet is ellepték a kockafánkok: The Box Donut

2019. május 28. - kormosgergo

A fánknak ezernyi arca van: lehet kerek vagy forgács alakú, lyukas vagy mázas, töltött vagy töltetlen. Készülhet égetett tésztából, élesztővel vagy anélkül. Egy biztos: a sok színben pompázó kockafánkok Budapesten egyet jelentenek a The Box Donut névvel. És már nem csak Budapesten. Két hét telt el az első szegedi üzlet megnyitása óta, ideje volt hát ellátogatni hozzájuk.  

img_0059.JPG

A The Box nagy utat tett meg négy évvel ezelőtti indulása óta; a Nyugati téri első fánkozó után a Keleti, majd a Bazilika következett, sőt a brand Kanadát és Katart is célba vette. Emellett a franchise partnereknek köszönhetően a kocka alakú fánkköltemények több vidéki nagyvárosba, így Szegedre is eljutottak.

img_1581.jpg

A dizájn leginkább a letisztult, minimalista és modern szavakkal jellemezhető; a belső teret pedig a kék, a fehér és a szürke szín hármasa uralja. A helyszínválasztás elsőre meglepő, ugyanis az elegáns fánkműhelyt nem a belvárosban, hanem a Mars téren kell keresnünk. Úgy tűnik, hogy egyre több új, igényes hely nyílik ezen a kevésbé felkapott környéken. (A Vinny's például pár utcányira nyitott egy igényes kis reggelizőt.) 

img_0058.JPG

Bár az asztaloknál és az ablakok előtti magasított székeken egyaránt helyet foglalhatunk, alapvetően egy take-away típusú helyről van szó. A fánkokat – egy kedves jókívánság kártya kíséretében – kettes vagy hatos dobozokba pakolják, és már viheted is haza vagy a munkahelyedre őket. A The Box elnevezés is ezekre a menő fánkos dobozokra utal.  

img_0060.JPG

Az aktuális kínálatban mintegy 25-féle fánk szerepelt, de összesen közel 80-féle fánkkal dolgoznak, így mindenki megtalálhatja a saját ízvilágának és pillanatnyi hangulatának megfelelőt. Minden krém, bevonat és feltét a kiszolgálótér mögött kialakított üzemben készül, és egyik sem tartalmaz tartósítószert vagy mesterséges színezékeket. 

img_1608.jpg

A fánkokat mogyoróolajban sütik ki, ami egyrészt egészségesebb, másrészt a tésztának is finomabb, karakteresebb ízt ad. A tészta könnyű, friss, roppanós és egyáltalán nem olajos. A bevonatokhoz 100% kakaóvajat tartalmazó belga Callebaut csokit használnak. 

img_0055_1.JPG

A választékot rendszeresen frissítik: az aktuális újdonság a chili szálakkal díszített Chili chocolate volt isteni étcsokoládé töltelékkel és a falat végén érződő enyhe csípősséggel. 

img_0057.JPG

A bourbon vaníliakrémmel töltött fehér csokoládés-kókuszos Coco white-ba harapni olyan, mintha egy ízfokozók nélküli raffaelló-t kóstolgatnánk. Minden íz visszafogott és természetes, ami elsőre furcsa lehet a napjainkban használt rengeteg mesterséges aroma mellett.

img_0056.JPG

Bägelek és szendvicsek is szerepelnek a kínálatban, amik nagyon gusztusosak, és szintén mindegyik négyzet alakú. Az ételek mellé kérhetünk mangós vagy erdei gyümölcsös smoothie-t, banános vagy málnás tejturmixot, frappékat, mangó, citrom, eper vagy málna ízű limonádét, teát, forró csokoládét és még sült teát is. Kaphatók kávék, jeges kávék és olyan kávékülönlegességek is, mint a Cream Brulee Latte Macchiato

img_0054.JPG

A basic fánkok 390 forintba kerülnek és negyven forinttal drágább a klasszikus kategória. A fancy már 490, az exkluzív pedig 690 forintos árszintet takar, de ez utóbbiért olyan prémium fánkot kapunk, mint az angol citromkrémmel (lemon curd) töltött Wind-habos (tojásfehérje hab) Lemon Meringue.  

Érdekesség, hogy minden nap 7.42-kor nyitnak, amihez hasonlót még sosem láttam. Ha valaki tudja a rendhagyó nyitási időpont okát, írja meg nekünk. A The Box egy új színfoltja Szegednek, ami végre felfrissíti a Mars tér környékét. Örülünk nekik, nektek pedig azt tanácsoljuk, hogy az Árkád felé járva dobjatok be egy isteni fánkot! Garantáltan jobb lesz tőle a kedvetek.  

A bejegyzés trackback címe:

https://sunseaty.blog.hu/api/trackback/id/tr7114860808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.