Eszünk. Iszunk. Jól megírjuk!

A2 Gastro Caffé

Egy kávézó, ahol akár hamburgerezhetsz is

2017. január 30. - kormosgergo

Létezik egy olyan kávézó, ahová már önmagában azért érdemes betérni, mert sokak szerint itt főzik a város legfinomabb kávéit. Ha pedig már ott járunk, akkor napszaktól függetlenül ehetünk is valamit, hiszen a reggeli- és ebédmenü mellett melegszendvicsekkel és gourmet levesekkel várják a vendégeket. Az étlapról a hamburger sem maradt le, mi pedig csak ámultunk-bámultunk, mert sikerült az egyre erősebb szegedi mezőnyben valami újat, formabontót mutatniuk.

a2_gastro.png

A gasztro kávézó a Dáni utcában bújik meg, alig egy utcányira a város szívének számító Dugonics tértől. A központi lokáció ellenére is indokolt a "megbújik" kifejezés használata, mivel magamtól jóformán sosem akadtam volna erre a helyre, pedig már tavaly októberben megnyitottak. A Dáni utcában kizárólag akkor jár az ember, ha ott valami dolga akad. Nem azért mert barátságtalan, egyszerűen csak kívül esik a jól megszokott sétaútvonalakon. Nos, nekem mostantól van miért erre jönnöm.

20170127_202243.jpg

Az enteriőr annyira magával ragadó, hogy ha nem lett volna záróra, még biztosan hosszasan üldögéltünk, teázgattunk volna, jókat beszélgetve. Láthatóan a bensőséges hangulat megteremtése volt a cél, amit egyértelműen sikerült kiviteleznie a dizájnernek. Ezt a miliőt sugallja Vincent van Gogh "Éjjeli kávézója" a falon és a barátságos fényű kandeláber a terem sarkában. Az asztalokra újságokat helyeztek ki, hogy minden vendég kedvére olvashasson.

belter.png

belt_r3.png

A pult falán egy Juhász Gyula idézetet fedeztünk fel: “Az ember kétlábú, tollatlan állat, aki tud, de nem szeret gondolkozni. Ezért futja a magányt, és keresi a társaságot, ezért jár kávéházba ...“

belter2.png

20170127_202641.jpg

A séf saját verziót alkotott a hamburgerre, ugyanis a darált húsból készített pogácsa szerepét egy óriási méretű steakre ruházta át. A húsz deka körüli steaket ráadásul bélszínből sütik, így már önmagában különleges élményt nyújt, amit csak tovább fokoz a rajta olvadozó cheddar vagy kéksajt. A hús kellően vastag, minden falat szaftos és egyenletesen puha. A fűszerezése visszafogott.

hambika.png

A zöldségekről sem feledkeztek meg, hiszen paradicsom, lollo saláta és csemegeuborka gondoskodik az étkezés vitamintartalmáról, ami valljuk be, nem jön rosszul az influenzaszezon kellős közepén. A zsemle nem a megszokott kalácsos vonalat követi, inkább sósabb jellegű. A teteje szósz nélkül maradt, így kissé száraz volt, de egyébként kiváló darab. Külön fejezetet lehetne szentelni a házilag készült barbecue szósznak, amelyhez foghatót még nem ettem. Végre sikerült elrugaszkodni az egysíkú, kommersz bbq-ízvilágtól, felismerve, hogy bőven van lehetőség a műfajban. 

20170127_204921.jpg

Köretként zseniális házi burgonya érkezett, a már említett bbq szósz társaságában, paprikás fűszersóval meghintve. Kívül ropog, belül vajasan puha. Ez tényleg olyan, mintha a nagymamám sütötte volna. Érdemes locsolgatni, ha tovább akarjuk fokozni az ízkavalkádot. 

20170127_204433.jpg

Az A2 Burger 2 690 forint, ami korántsem nevezhető olcsónak, de ha számításba vesszük, hogy egy 200 grammos bélszínsteaket kapunk mindezért cserébe, rögtön más megvilágításban látjuk a dolgokat. Az A2 Gastro Caffé egy olyan hely, amelybe azonnal bele lehet szeretni, ha fogékony vagy a kedves dolgok iránt. A kiszolgálás szakszerű és barátságos, az ételek finomak, az atmoszféra pedig magával ragadó. 

Az étlapváltozást követően a hamburger ára 3 600 forintra emelkedett, amely annak köszönhető, hogy még jobb minőségű steaket kapunk a burgerünkbe.  

A bejegyzés trackback címe:

https://sunseaty.blog.hu/api/trackback/id/tr9512161721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

...elmúlik... 2017.01.31. 16:18:14

Megyek a közel jövőben Szegedre, akkor ezt nem hagyom ki. Köszi a tippet.