A szegedi gasztronómia sava-borsa

Maláta: Retro Burger

2015. június 28. - kormosgergo

A múlt hétvégén volt szerencsém részt venni a Millenáris Parkban megrendezett Hamburger Days nevű eseményen, ahol 1000 forint körüli áron lehetett kóstolgatni Budapest legfinomabb hamburgerei közül. Természetesen ezek a normál méretnél kisebb, körülbelül 10 dekás húspogácsával felszerelt burgerek voltak, hogy minél több fajtát kipróbálhassanak a műfaj szerelmesei. A Maláta kézműves sör- és grill kert is hasonló ötlettel állt elő, amikor megalkotta a Retro Burgert.

img_2975.JPGA Retro Burger ugyanis még akkor is lecsúszik, ha már ebédeltünk, vagy ki szeretnénk próbálni valami mást is az étlapról, sőt akár sörkorcsolyának is kiváló. Ahhoz, hogy megszülethessen saját bucit dagasztottak, sütöttek, majd szórtak meg rengeteg szezámmaggal. Ebben az esetben tényleg érvényesül a pirított szezám kellemes aromája, az ízét minden egyes falatnál érezhetjük. 

img_2982.JPG

A fadeszkán tálalt pár falatnyi finomság 10 dekás húspogácsával érkezik, ami a szendvics méretéhez képest kifejezetten nagynak mondható. A hús állaga és textúrája hibátlan, kellemesen szaftos. A hamburger a nevéhez hűen igazi retró érzéssel támad. A buci mindkét belső oldalát megpirították, majd a felsőt mustárral, az alsót ketchuppal kenték meg. A hús felett csemegeuborkát, paradicsomot, rengeteg pirított hagymát és baconchipset találunk, alatta pedig szezonális salátakeverék és lilahagyma bújik meg. Aminek külön örültem, hogy nem a mustáros oldalra került a saláta, mert a mustár domináns íze mellé egyszerűen felesleges lenne. 

img_2981.JPG

img_2986.JPG

Köretként frissen sült rántott hagymakarika érkezik, alatta pedig őrölt bors. A hagyma a ropogós bunda alatt omlós és puha, egyszerűen telitalálat. Jobb köretet el sem tudnék képzelni a miniburgerhez. 

img_2980.JPG

A Retro Burger ára 990 forint, és bár lehet, hogy csak ezen a hétvégén kapható, bízzunk benne, hogy egyszer felkerül az állandó étlapra is. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sunseaty.blog.hu/api/trackback/id/tr127580594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.