Eszünk. Iszunk. Jól megírjuk!

Sunseaty

A szegediek örülhetnek az első vidéki Zingnek

2018. június 10. - kormosgergo

Felkötheti a gatyáját Szegeden a Meki és a Burger King. A napfény városában nyílt meg ugyanis az első Budapesten kívüli Zing, méghozzá nem máshol, mint a dóm melletti Aradi vértanúk terén. Nekünk sem kellett több, azonnal felkerekedtünk, hogy megnézzük, milyen is a Zing Burger első vidéki egysége. 

img_0205.JPG

A sikersztori mindössze egyetlen büfékocsival indult valamikor 2013-ban, és talán még a brandet alapító Csanda Eszter és Susánszky Ádám sem mert álmodni arról, hogy 2017-re Budapest ennyi pontján (a Gozsdu Udvarban, a Kazinczy utcai Karavánban, a Király utcában két étteremben is, a Nádor utcában, a Moszkva téren és az Alleenál) fogják árulni saját logós papírba csomagolt burgereiket.  

Május 31-től pedig már nem csak a fővárosban, hanem Szegeden is bármikor hozzájuthatunk a Zing burgereihez. Ehhez csupán az Aradi vértanúk teréig kell mennünk, ahová már azért is érdemes ellátogatni, mert június közepétől egy hatalmas kivetítőn közvetítik a foci-vb mérkőzéseit.

img_0194.JPG

Ezúttal nem egy állandó éttermet és nem is egy fekete-narancs színű food truckot kell keresnünk, ugyanis az ínycsiklandó burgerek egy mobil konténer üzlethelyiségben készülnek. Érdekesség, hogy éppen a Zinggel szemben áll az a kis büfé, ami a ’90-es évek óta töretlenül árulja mikrózott hamburgereit. Persze muszáj hozzátenni, hogy ez a retró hamburgeres egykoron sokunkat mentett meg az éhhaláltól a SZOTE Klubból hazafelé menet.

img_0196.JPG

Az aktuális ajánlat a sörburger névre hallgatott, amire azonnal rá is vetettük magunkat. Melyik sörkedvelő férfitársam tudna egy ilyen névnek ellenállni? A kellemesen sörös, enyhén kesernyés ízhatás a cheddar sajttal szinte "összeolvadó" barnasörös magos mustárnak és a füstös black IPA majonéznek köszönhető. A hússzekciót a plusz 350 forintért kért angus pogácsa és a ropogós bacon képviselte. Külön fejezetet lehetne szentelni a rendhagyó coleslaw salátának, amit zsenge újhagymából és enyhe ízű daikon retekből készítettek.    

img_0218.JPG

Második választottunk a klasszikus smokey barbecue burger lett karamellizált hagymával, cheddar sajttal, baconnel, barbecue szósszal és uborkával. Akik szeretik a Zinget, bizonyára ismerik már ezt a szendvicset. Szerintem az egyik legjobb választás a füstös bbq szósznak és a más helyeken megszokotthoz képest szinte alig édes karamellizált hagymának köszönhetően. Köretnek egyelőre csak krumplit lehet kérni, pedig a Király utcai étteremben teljesen rákattantam az édesburgonyára, úgyhogy nagyon remélem, hogy hamarosan a batáta is elérhető lesz náluk.

img_0213.JPG

A sörös burger 1 940, a smokey BBQ pedig 1 840 forintba került, de mindkét szendvicshez angus marhából kértük a húspogácsát, ami 350 forint többletköltséget jelentett. Ha ezt nem számítjuk, akkor 1490-1590 forintért ehetünk ilyen és hasonló burgereket. Hiába, a jó ár-érték arány mindig is a Zing egyik legnagyobb erőssége volt.

Bevallom, már egy jó ideje engem is foglalkoztatott a gondolat, hogy valamilyen formában érdemes lenne Szegedre hozni a franchise-t. Az, hogy Budapest után elsőként Szegedre érkezett meg a Zing, mindent elmond arról, hogy mennyire pezsgő itt az élet a napfény városában. (Mint megtudtuk, a szegedi Zing pont nem franchise, hanem a Zing saját üzlete.)

A bejegyzés trackback címe:

https://sunseaty.blog.hu/api/trackback/id/tr10014033970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása