Faszénen sült vastag hús, cheddar, bacon, hagymalekvár az egyik serpenyőben. A másik oldalt, amitől nem egyértelmű mégsem, merre billen a mérleg nyelve, elmesélem. Talán egy helynek sem adtunk ennyi esélyt még, legalább öt alkalommal mentünk vissza G-vel az elmúlt hónapokban, mivel az első mondatban írt pozitívumok összeállását nagyon vártuk. Valamiért mégsem rendeződnek a dolgok.
Nézzük az elejétől. A hely igazából gépkocsival közelíthető meg könnyen, egy belvárosból kiinduló gyors munkaebédhez a főnök elnéző hozzáállása is kellhet. Az étteremben rengeteg az ülőhely, szeparáltan, kényelmesen fogyaszthatjuk el választottunkat. A kínálat széles, a hagyományos rántott mindenfélétől, a faszénen sült borsos hátszínig van miből válogatni.
A hamburger menühöz üdítő, és sültkrumpli jár, az előttünk sorakozó grill rendelések számától függően negyed órán belül már csöngetnek is, fáradjunk a pulthoz. G-vel persze már hamarabb visszasétáltunk figyelni. A húst közepesen szerettem volna fogyasztani, de - korrektül - tájékoztatást kaptam arról, hogy nagyrészt sertésből készül, így a faszenet felügyelő grillmester tanácsára átsütve kértem. A készítés folyamata során a hús fordítás után hagymalekváros kenést, illetve egy előkészített, a hűtőből elővett lapka cheddar, és bacon feltétet kapott. A hús fordításakor láng csapott fel a faszénről, ami sokat elárult már készítés közben. A szezámos-kalácsos jellegű zsömlék is kaptak pirítást a grillen, megkenve viszont nem lettek semmivel, így inkább száradtak.
A burger összességében kellemes képet mutatott, de itt-ott kilógott a lóláb. Mint említettem számtalanszor rápróbáltunk már, és a hektikusság miatt nem tudtuk megírni eddig. Hol a hús szerkezete volt merőben eltérő a korábban tapasztalttól, hol a mustár mászkált fel-le a készítés közben. Az általam legutóbb kóstolt változatban pl. - a most kimaradó - saláta kapott egy jó adag mustárt alul, ami mondanom sem kell, nem volt egy kellemes összeállítás, a savanykás saláta a savanykás mustárral nem találó kombináció, akár egy kis méz is csodát tehetett volna a dresszinggel.
Most azonban nem volt saláta, de hogy a zöld így tavasszal mindenképp jelen legyen, kaptam három akkora uborkaszeletet, hogy ki is tettem őket a tányérra mementónak. Ennyi uborka semmilyen formában nem kellhet egy szendvicsbe. Két szelet paradicsom javított a helyzeten.
Elérkeztünk viszont a húshoz, ahol legnagyobb sajnálatomra végképp borult a mérleg nyelve. Nem tudom mi kell ahhoz, hogy az Ántsz boldogsága mellett a vendégét is elnyerjék a helyek, de ha a hús a hűtőből érkezik, akkor bizony nincs az sütés, ami után ne járnánk ugyanígy. Érdekes módon épp a pozitívumként említhető vastagság a veszte. Egy ilyen méretű, hűtőből érkező hús külsőre már kész van, amikor a belseje nemhogy nyers, de hideg is. A fordításkor említett lángok felcsapása épp ezt vetítette előre. Egy szobahőmérsékletű hús is enged levet, de nem két nagykanálnyit. A probléma sajnos tovább folytatódott. A lapka cheddar egy olcsó megoldás, sosem fog úgy olvadni, mint a rendes sajt, azonban helyes hőkezeléssel kihozható belőle valami. A hőkezelésről itt annyit, hogy a két szelet lapkasajt még egymással sem olvadt össze, a hűtőbe rakás előtt rájuk készített - egyébként pirított - bacon pedig végképp hideg volt.
Összefoglalva a lényeget. Kapunk egy saját maghőjétől (inkább "maghidegétől") visszahülő húst, amin hideg a sajt, és a bacon is. A hideg pirított bacon volt számomra a mélypont, értem, hogy a faszenes grillen nem készíthető el, mert égne az egész a kisülő zsírtól, de egy grilltálca rögtön megoldaná a dolgot. A bacon zsíros része fehérre volt dermedve. Orvosolható lenne ez persze akár annyival is, hogy a pirításnál eljut a szalonna a chips állapotig, akkor ugyanis még kihült formájában is ropogós marad.
A két réteg közt a hagymalekvárt nem felejtem el, egy jó hamburgernél annyi lenne a kritikám hozzá, hogy gyakorlatilag semmilyen fűszert nem tartalmazott, még sót sem. Egy kis ecet/bors/zöldfűszer, de tényleg bármelyik feldobná. Önmagában persze egy harapásban felelhetne az édes ízért, de szerencsésebb, ha minden hozzávaló legalább két helyen dolgoztatja a nyelvünk érzékelőit. Egyébként lassú tűzön sokáig készülhetett, mert a hagyma textúrája kiváló, igazából kihagyott ziccer, mert egy csipet són kívül bármitől a fogás fénypontja lehetne.
Nem írtam eddig a szószokról, de nem is kellene, hiszen ott figyelnek a tányéron díszítésként. Ketchup, és mustár, alul-felül. Fura ezt mondani, de egy kis bolti majonéz is feldobná a hamburgert, hiszen mind a ketchup, mind a mustár ecetes, ez pedig a nyers hús "fémes" íze mellé nem jó párosítás.
A krumplit a végére hagytam, mókás csónak formájúra hajtogatott papírban érkezik. A belsejének ikrássága alapján mirelit, de legalább a fűszersós fajta, nem tett hozzá a fogáshoz, viszont egy sokkal jobb hamburger mellől sem nézném ki a tányérról.
És akkor a végkövetkeztetést árnyaló utolsó hozzávaló, az ár. Itt lesz végképp nehéz a képlet, 1200 Ft ugyanis kellemes környezetben egy rendes hússal bíró hamburgerért, körettel, üdítővel egyáltalán nem sok. Itt jön az apropója is az írásnak végül, a nem megnyerő élményeket magunkban szoktuk tartani. Ezúttal viszont apróságok hiányoznak, ahhoz, hogy akár +500 Ft-os ár mellett is azt mondhassuk, megéri egy hamburgerre betérni a Novába.
A hús kerüljön hamarabb elő a hűtőből, felejtsék el a nyers uborkát (főleg ebben a mennyiségben), és a mustárt, kerüljön a szendvicsbe egy lágy szósz is, a hagymalekvár a són kívül kapjon még egy bármilyen ízt, a buci egy kevés vajat, a bacon pedig ha nem is frissen pirul, kapjon elegendő hőt. Ennyi a boldogság ára!
