Eszünk. Iszunk. Jól megírjuk!

Sunseaty

Újrateszt: Bohém Tanya

2015. augusztus 01. - kormosgergo

A Bohém Tanyán valamikor januárban jártunk először, hogy szemügyre vegyük, mennyire alkalmas a helyszín Jani születésnapi partijának megtartására. Azóta megvolt az eszem-iszom, és mondhatom, remekül sikerült, de annyi torta és más édesség volt, hogy hamburgert már nem bírtunk enni. Ennek a hiányosságnak a pótlását tűztük ki célul, amely végül egy kellemes és vicces estéhez vezetett. 

jo_2.JPG

Ahogy megérkeztünk, a különleges hangulatú, árnyas teraszon foglaltunk helyet. Nem telt sok időbe és magával ragadott a hely igazán ráérős, vidám atmoszférája és az itt tartózkodó emberek által varázsolt miliő. Itt mindenki úgy viselkedik, mintha egész nap az égvilágon semmi dolga nem lenne, az emberek órák hosszat beszélgetnek a finom sörök társaságában.

img_3173.JPG

img_3172.JPG

Ehhez a könnyed és könnyelmű életérzéshez ráadásul némi rendezetlenség is társul, amitől a "nomen est omen" jelenség is beigazolódik. Az egyik felszolgáló például egy roppant gusztusosan festő, de látszólag gazdátlan hamburgerrel a kezében addig rohangált körbe-körbe, hogy már azon tűnődtem, magamra kellene-e vállalnom az étel elpusztításának örömteli feladatát. Végül csak jelentkezett valaki a burgerért, de a jelenség ottlétünk alatt még egyszer megismétlődött, ami igazán mulattató volt. 

img_3178.JPG

Időközben arra az elhatározásra jutottunk, hogy egy-egy BIG burger mellett tesszük le voksunkat, ami az étlap szerint dupla cheddar sajttal és dupla baconnel készül. Az este azonban számunkra is tartogatott meglepetést: a bacon bizony elfogyott. Szerencsére ilyeneken nem szoktunk fennakadni, nyomtunk egy újratervezést, és a chilis-sajtos verzióra tértünk át, ami szintén dupla cheddarral, valamint BBQ szósszal és chilivel támad. 

01.JPG

A Chili cheeseburger gyorsan előttünk termett, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy nem bújtunk el az egyébként meglepően nagy alapterületű komplexum valamely rejtett zugában. Buci fronton nem történt változás, a zsemle továbbra is korrekt, picit édeskés, és ezúttal sem spóroltak a fokhagymás-tejfölös szósszal, mellyel a felső felületét kenték meg. A hamburger tetején friss saláta és uborka fogadott minket, majd alatta az édeskés hagymalekvár és fehér cheddar sajt minden mennyiségben. A húspogácsa elképesztően szaftos és annyira vastag, hogy a hölgytársasággal érkező urak másfél adagra számíthatnak. A chili éppen csak csípős ízt kölcsönöz a burgernek, a legalulra került BBQ szósz pedig karakteres ízével varázsol el minket. 

02.JPG

A Chili Cheeseburger 1 350 forintba kerül a kiváló ropogós steakburgonyával együtt. Ezért az árért, ilyen minőségű hamburgert nem nagyon lehet kapni a belváros közelében. A konklúzió pedig, hogy a Bohém Tanya apró hibái miatt még inkább szerethető, a hamburgerük pedig még mindig szuper.  

A bejegyzés trackback címe:

https://sunseaty.blog.hu/api/trackback/id/tr537662600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása