Eszünk. Iszunk. Jól megírjuk!

Sunseaty

Lángos a Napfényparkban (OBI parkoló)

2015. március 27. - Bandit81

Ismét egy saját tapasztalat bevezetőként, a lángos egyik aspektusának megvilágítása érdekében. Próbálkoztam vele ez alapján. Amit általában megkóstolok, abból belövöm legalább az alap fűszereket, és a készítési módot is, de rendesen kifogott rajtam a lángos! Megkelt a tészta, formázni is tudtam még, de akárhogy nyújtottam, forgattam, abban a pillanatban ahogy a forró olajba ért összeugrott, kb. 15 cm átmérőjű méretre, a vastagsága viszont a nyújtást meghazudtolva 3-4 cm-es lett. Nem lett finom, a családom becsületére váljék, hogy sok tejföllel megették azt a kettőt, ami után fel is adtam.

Lángost sütni tehát egyrészt hétköznapi értelemben véve nem is olyan könnyű dolog. Persze nincs mindenkinek otthon egy 50 l-es fűthető olajtartálya sem, tehát már a technikai paraméterek is korlátozzák az otthoni elkészítést.

A másik része a dolognak viszont az, hogy hamár valaki belekezd az iparba, az csinálja rendesen. És itt jön a "rossz lángos" tapasztalat, ami mindenkinek volt már, különböző okokból, melyek együttállása egyenesen borzalmas, de külön külön is megkeserítik az ember életét.

A lángos ugyanis lehet hideg, az olaj lehet rajta sok, lehet avas, a tejföl lehet tehenet sosem látott frissföl, a sajt lehet növényi alapú készítmény, a fokhagyma pedig lehet zöld, és úszkálhat két gerezdnyi fél liter sós víz alján belőle.

Nos az OBI parkolóban lévő lángososnál ezekből még soha egy sem fordul elő, pedig számtalanszor ettem már ott.

img_20150326_115138.jpg

A hely kellemes, kiemelkedik az átlagos-lakókocsi étkező küzül, hiszen oldalról is fedett, így a tájfunon kívül nincs olyan időjárás ami megakadályozhatná a fogyasztást. Aki a napsütést szeretné élvezni tavasz lévén, kint, két álló étkezéshez kiváló könyöklő közül választhat. Bent két nagyobb asztal található két-két hosszú paddal, így négy nagyobb család/társaság is kényelmesen megférhet egymás mellett. Különböző italokkal is meglephetjük magunkat a lángosok mellé, melyeket ha végig szeretnénk kóstolni, jobb ha több napos programot tervezünk.

img_20150326_115247.jpg

Úgy gondolom aki itt nem találja meg a kedvencét, az inkább ne egyen lángost. Pisztáciás talán épp nincs... Én személy szerint a tejfölöset szeretem, a sajt nekem már túlságosan száraz hozzávaló. Ami miatt mindenképp kipróbálásra ajánlom a helyet, az a pálmaolaj, amiben sütnek. Mindenki ismeri a lángos-evés végét, kezünk lábunk zsíros, a zsebünk is, amiből az utolsó remélt papírzsepit vadásznánk elő. Na itt ilyen nincs. A pálmaolaj füstölési pontja ugyanis a sima finomított napraforgó olaj 150 fokos értékével szemben 232 fok. (forrás) Ennek köszönhetően nagyobb hőfokon, kevesebb ideig sülnek a lángosok, a megszokott állagúra, csak éppen sokkal kevesebb olaj marad rajtuk. Nem mondom, hogy száraz, de mindenesetre nem fordult még elő velem máshol, hogy a lángos elfogyasztása után az alá adott zsírpapírral tudjam törölgetni a kezem, mivel az általában csatak zsíros. Itt nem az. A kiszolgáló hölgy elmondása szerint ez egyébként az olajos ételekre érzékenyeknek is felüdülés, hiszen epegörcs veszélye nélkül fogyaszthatják kedvencüket.

(Kis kitérő a Greenpeace felé, igen a pálmaolaj csúnya dolog, kivágják miatta az őserdőket, de most nem erről van szó, hanem a finom lángosról. Az egészségért aggódók pedig nyugodjanak meg, nem kell minden nap lángost enni, de ha éppen kedvünk szottyan egyre, az inkább legyen kevéssé olajos pálmaolajban sült, mint egészségesebnek tartott napraforgó olajban készült, amiből viszont csavarni lehet az olajat.) 

 img_20150326_115530.jpg

Így nézett ki a lángos a tejfölös hűtő-kezelés előtt,

img_20150326_115611.jpg

Így pedig utána. Egy pohár tejföl biztosan rákerült, gondosan szétkenve. A tésztát én ahol tudom vékonyabbra nyújtva kérem, itt tökéletes lett, ropogott bizonyos helyeken, sehol sem volt túl vastag, fullasztós. Az íze pedig remek, "csak" lángos íz, hiányzik belőle a napraforgóolaj mellékíze, ami addig, amíg itt nem ettem fel sem tűnt, most viszont már nem is hiányzik. Külön kitérnék a fokhagymára, ami az itteni edényt színültig telíti, a lángosra kívánságra tényleg fokhagyma kerül, nem pedig valamilyen lé fokhagymával.

Ha valaki biztos pontra vágyik, tökéletes lángost enne, és ki akarja zárni a bevezetőben említett hibalehetőségeket, bátran jöjjön ide. Egyedül a nyitvatartás tud megviccelni minket, a mellékelt kép szerint túl korán, és délután ne éhezzünk lángosra, mert akkor másnap reggel 8-ig biztosan várni kell, de amúgy megéri.

img_20150326_115418.jpg

Mini update: a vasárnapi nyitvatartás legutóbbi információim szerint sajnos a környező bevásárlóközpontokéval együtt megszűnt. Ahogyan kommentben is jelezték, szerencsére vasárnap továbbra is nyitva van a hely!

A bejegyzés trackback címe:

https://sunseaty.blog.hu/api/trackback/id/tr277307642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doszpod Gergely 2016.01.10. 20:54:01

Tapasztalatból tudom, hogy vasárnap is nyitva van Gyuláék lángososa a vasárnapi nyitvatartása szerint. (8-12 óráig)
Ma (2016.01.10.) is megettük a magunk füstöltsajtos-tejfölösét. :)

Bandit81 · http://sunseaty.blog.hu 2016.01.10. 20:58:47

Köszönjük, javítottam. Szerencsére annak ellenére, hogy a boltok nincsenek nyitva akkor, a vásárlóközönség megmaradt. Igazából úgy tudom, sosem volt csukva vasárnap, de amikor írtam a cikket, még ez volt a terv. Szerencsére nem így alakult végül!
süti beállítások módosítása